Page 21 - NAKlap 2024. 2. negyedév XII. évf. 2
P. 21
20 VADKÁR 2024. II. negyedév | LAP LAP | 2024. II. negyedév VADKÁR 21
A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA
A megfelelő vadkárkezelés mindannyiunk érdeke
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara évek óta törekszik a mindenkori nem sikerül közös nevezőre jutni a A kárigény
vadkár megelőzésének, enyhítésének, valamint tisztességes rendezésé- vadgazdálkodóval, a föld használója érvényesítésének
jogosult a vadászati hatóságnál állo-
nek elősegítésére. Vadkárkalauz címmel nemrég a vadkárkezeléssel mányszabályozó vadászat elrendelé- egyéb lehetősége
sét kezdeményezni, hivatkozva adott
kapcsolatos tájékoztató kiadványt is készítettünk a gazdálkodók részére. vadfaj adott területen túlszaporodá- A bírósági eljárást megelőzően
sára, túltartására. úgynevezett közjegyzői nemperes
A kamara honlapján és a falugaz- – Közreműködés a vadkár elhárítá- ségek elosztását. ekkor kérheti a eljárásban további lehetőségek is
dászoknál is elérhető kiadványban sában, illetve csökkentésében a vadászatra jogosult például egy-egy A bekövetkezett fennállnak.
részletesen bemutatjuk, hogy a meg- vadászatra jogosulttal egyeztetett és lőnyiladék vagy villanypásztor-nyom- Károsult a kár mértékének meg-
előzésben, a kármérséklésben, vala- megfelelő módon. A földhasználó a vonal létesítését, magasles táblán kár rendezése felelő időben meghatározása érde-
mint a bekövetkező kár méltányos későbbi kárigény érvényesítésének belüli elhelyezését. A vadkárok meg- kében előzetes bizonyítási eljárás
kezelésében mind a vadászatra jogo- esélyeit rontja, ha a rendes gazdálko- előzése érdekében a fizikai védeke- A vonatkozó jogszabály (vtv. 81. § lefolytatását kérheti közjegyzőtől,
sultra, mind a mező- és erdőgazdál- dás körébe tartozó vadkármegelőzé- zés mellett adott esetben szükség 1.) alapján a vadkár megtérítése irán- aminek keretében – többek között
kodókra jelentős felelősség hárul. si kötelezettségeinek nem tesz ele- lehet kémiai (például kellemetlen ti igényt a kár bekövetkezésétől, illet- – igazságügyi szakértő kirendelé-
get, vagy azt nem megfelelően doku- szagú vadriasztó szer), akusztikus, ve észlelésétől számított öt napon sére kerülhet sor. Az eljárás azért
Vadkármegelőzés mentálja. optikai és aktív emberi jelenlétet belül írásban kell közölni a kárért fele- lehet fontos a kérelmezőnek, mert
– Közreműködés a vadászatra igénylő (őrzés, riasztás) védekezési lős személlyel, vagyis a területen bizonyítékokat szerezhet be egy
A vadkár megelőzésének legfonto- jogosult által telepített ideiglenes vil- módszerekre is. A módszereket az gazdálkodó vadászatra jogosulttal, későbbi eljárás esetére, vagy
sabb alapfeltétele a gazdálkodó és a lanypásztor fenntartásában. nagy adott terület, a vadállomány összeté- illetve annak képviselőjével. éppen egy szükségtelen eljárást
vadászatra jogosult közötti élő kap- segítség lehet például a vadászatra tele, a vadhatás nagysága, intenzitá- A mezőgazdasági vadkárt ezekben előzhet meg vele. Különösen olyan
csolat, a folyamatos kommunikáció, jogosultnak, ha a villanypásztor sa és a védendő növénykultúra, vala- az időszakokban lehet bejelenteni, esetekben lehet jelentősége, ahol
nemcsak a tenyészidőszakban, vonalának környékét kaszálással mint a szükséges, illetve rendelke- térítését igényelni: a bizonyítékok megsemmisülhet-
hanem azt megelőzően, illetve a – őszi gabona: október 1. - július 31. nek vagy megrongálódhatnak (pl. a
betakarítást követően is. érdemes – tavaszi gabona: április 1. - augusz- növényt learatják). A közjegyző
már a vetés tervezésekor egy asztal- tus 31. által az egyezségről kiállított vég-
hoz ülni, mert az eredményes meg- – kukorica: április 15. - november 15. zés a bíróság által jóváhagyott
előzéshez elengedhetetlen, hogy a – burgonya: április 15. - október 15. egyezséggel azonos – vagyis ítélet
vadászatra jogosult tisztában legyen – napraforgó, szója: április 15. - szep- – hatályú, és közvetlenül végre-
a gazdálkodási területén kialakítandó tember 30. hajtható.
vetéstervekkel, az érzékenyebb – borsó: március 1. - augusztus 30. Károsult a kárigénnyel kapcsolatos
növénykultúrák elhelyezkedésével. – szőlő, gyümölcsös: egész évben esetleges jogvita rövid úton rendezé-
Ha a vadászatra jogosult a soron – őszi káposztarepce: augusztus 20. se érdekében egyezségi eljárást is
következő mező- és erdőgazdálko- – június 30. kezdeményezhet. A közjegyző vég-
dási tevékenységről (például vetés- Abban az esetben, ha a felek között zésével jóváhagyott a bíróság által
terv vagy erdősítési terv) időben érte- nyitottság van megegyezésre, java- jóváhagyott egyezséggel azonos –
sül, akkor jobban fel tud készülni a solt a hatósági, bírósági eljáráson vagyis ítélet – hatályú, és közvetlenül
vadkárveszély elhárítására. rendben tartjuk, abban aktívan közre- zésre álló kapacitások és pénzügyi kívüli írásos megállapodás és kárren- végrehajtható.
A jól felfogott érdekek mentén való működünk. források figyelembevételével, a dezés. ez időhatékony, a szükségte- További lehetőség a felek közötti
önkéntes együttműködési hajlandósá- – vadriasztó lánc vagy egyéb, vadászatra jogosulttal egyeztetve len költségeket elkerülő megoldási egyezség bírósági eljárást megelőző
gon túl a vadkár megelőzésére és mér- hanghatáson alapuló vadriasztó esz- célszerű megválasztani. lehetőség. Fontos, hogy az egyezség elősegítésére a – közvetítői tevé-
séklésére jogszabályi kötelezettségek köz alkalmazása a szálas- és tömeg- A helyenként túlszaporodott nagy- aláírói rendelkezzenek önálló képvi- kenységről szóló 2002. évi Lv. tör-
is vannak. ezek közül a földhasználókra takarmányok, pillangósok, őszi és vadállomány esetenként elkerülhe- seleti joggal. Minden más – jegyzői, vény alapján lefolytatott – közvetíté-
vonatkozóan a legfontosabbak: tavaszi keveréktakarmányok, vala- tetlenné teszi a mező- és erdőgazdál- közjegyzői, bírósági – eljárás, illetve si eljárás. ez gyors, rugalmas, előse-
– A terület folyamatos ellenőrzése, mint a gyepterületek művelése és kodási terület tartós bekerítését. ez az igazságügyi szakértő igénybevé- gíti az együttműködést a vitában
különösen a kritikus időszakokban. A betakarítása során. azonban legtöbbször meghaladja a tele jelentős többletköltséggel járhat érintettek közt, és segít abban, hogy a
rendszeres ellenőrzéseket ne csak a – Hozzájárulás a vadkárelhárító rendes gazdálkodási tevékenységek (kiszállási költség, szakértői díj, ügy- felek közösen, maguk találják meg a
táblák szélén tegyük meg, hanem vadászatok célját szolgáló ideiglenes körét, így azt – különösen kizárólagos védi munkadíj, perköltség stb.). megoldást.
azok belsejét is alaposan vizsgáljuk! berendezések létesítéséhez. egy-egy költségviselés mellett – nem korrekt a Amennyiben a károsult és a kárért megtérítéséről való döntést. e előtt javasolt a bizonyítási eljárás Bízunk abban, hogy a jövőben
– Az erdősült terület és a mező- jó helyre felállított mobil-magasles gazdától elvárni. Ilyen esetekben a felelős vadászatra jogosult között a A kárigény bíróság határidő elmulasztása jogvesztést megalapozása érdekében a kárfel- egyre kevesebb olyan helyzet alakul
gazdasági tábla között legalább 5 segítheti a hatékony és biztonságos vadászatra jogosulttal kell megértetni, közléstől számított öt napon belül eredményez, azaz később már nem mérésre igazságügyi szakértőt ki, ahol a bíróság előtt kell számot
méter széles sávban az erdőből kivál- vadászatot. hogy az általa kezelt vadállomány nem jön létre egyezség a kár megté- előtti érvényesítése indítható per a kár megtérítése magánszakértőként megbízni, mert adnia a feleknek az egyes vad-
tó vad észlelését és vadkárelhárító Mindezeken túlmenően érdemes előbb-utóbb ellehetetleníti a gazdál- rítéséről és a kártérítés mértékéről, a iránt. A kárigény közvetlenül bíró- a bizonyítandó tényeket a kereset- kárügyek kapcsán. Mindenkit a közös
vadászatát lehetővé tevő állapot közös területbejárásokat is tartani, kodást, és olyan mértékű károkozás- károsult a károkozás helye szerint Ha a jegyző előtti eljárás meg- ság előtt akkor is érvényesíthető, levél benyújtójának kell rendelke- megoldáskeresésre és cselekvésre,
kialakítása. Fontos, hogy ezeket a ahol a felek a helyszínen tisztázhatják sal párosul, amely számára is elvise- illetékes települési önkormányzat szüntetésre kerül, a károsult az ha a vtv. szerinti jegyzői hatáskörbe zésre bocsájtania, és annak szak- az együttműködésre bíztatunk,
részeket mindig tartsuk tisztán, hogy egy-egy tábla vadkárkockázatát, a letlen kárigényt eredményez. Ameny- jegyzőjétől öt napon belül írásban eljárást megszüntető végzés végle- tartozó egyezség létrehozására irá- mailag kellően megalapozott esz- továbbá egymás érdekeinek kölcsö-
a vad észlelhető, illetve szükség ese- célravezető védekezési módokat, az nyiben az adott területen jelentkező vagy szóban kérelmezheti kárfelmé- gessé válásától számított 30 napon nyuló kárfelmérési eljárásra nem köze lehet az igazságügyi szakértői nös tiszteletben tartására kérünk.
tén elejthető legyen. azokhoz szükséges feladatok, költ- vadhatás optimális nagyságát illetően rési eljárás lefolytatását. belül kérheti a bíróságtól a kárának kerül sor. A keresetlevél benyújtása vélemény. nAK