Page 17 - NAKlap 2023. tél XI. évf. 3
P. 17
16 INTERJÚ 2023. tél | LAP LAP | 2023. tél INTERJÚ 17
A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA
Az idei év legsúlyosabb gondja a piacot lenullázó ukrán gabona
Noha idén már kegyesebb volt az időjárás a növénytermesztők- tási kedv zuhanását eredményezték nyuló, végtelenül leegyszerűsítő is bonyolították az ágazat helyzetét, mány általi kiegészítés társul. A jelen- irányító hatóság. Eddig a kamattámo-
kel, az Ukrajnából dömpingáron érkező termények miatt az árak az EU-ban. Nemcsak a hízóállomány, elképzelések már Magyarországon is hiszen drágították a beruházásokat. tős forrástömeg révén lehetőség nyí- gatás mértékét levonták a beruházási
Ebben a helyzetben hihetetlenül fontos-
de a tenyészállatok száma is csökken,
megjelentek, de a helyzet koránt sem
lik a hozzáadott érték növelésére, az
támogatások összegéből, azonban az
szinte minden kultúra esetében a mélyponton vannak – mutat rá ami tartós negatív trendet jelez. A olyan tragikus, mint például Hollandi- sá vált a hazai agrárvállalkozások szá- élelmiszertermelés fenntarthatósá- idei évtől kamattámogatás esetén
baromfitermelők sincsenek sokkal
mára, hogy javuljanak a forráshoz jutás
ában, ahol az „ambiciózus” éghaj-
maximum 10 százalékkal megemelt
gának erősítésére, gazdaságfejlesz-
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, akivel jobb helyzetben, az elmúlt két évben a lat-politikai célkitűzések elérése érde- és a finanszírozás feltételei, hiszen aki tésre, egyidejűleg az uniós zöld elvárá- támogatási intenzitás adható az alap-
évértékelő interjút készítettünk. madárinfluenza és a magas energiaár kében azt tervezték, hogy a tej- és nem fejleszt, lemarad a versenyben, és sok teljesítésére is. A jövő évben vár- támogatáshoz képest. Ez a változás
elveszíti piacait. Meglátása szerint sike-
sertésszektoruk harmadát felszámol-
különösen érzékenyen érintette az
jelentősen megkönnyíti a beruházási
ható közel hetven pályázat lehetősé-
ágazatot. Ráadásul őket is sújtja az, ják, és kivásárolják a gazdákat. Hatal- rült fenntartani a korábbi években elin- get biztosít a kis- és közepes, valamint projektek megvalósítását és finanszí-
hogy ráengedték az ukrán baromfit és mas összeget különítettek el erre, és a dult beruházási hullámot? a nagyobb gazdaságok, vállalkozások rozását.
– Október közepén elindult az alaptá- dák mégsem lehetnek elégedettek. több importőr az olcsó ukrán árut tojást az uniós piacra. 2022 júniusa, gazdálkodóikat arra kérték, hogy szá- számára, hogy az elmúlt évek gazda-
mogatás, az újraelosztó támogatás és a Amellett, hogy a legtöbb szántóföldi részesíti előnyben. Az árak ezzel azaz a liberalizáció kezdete óta eltelt molják fel gazdálkodásukat, továbbá – tapasztalataink szerint a kedve- sági-piaci változásaira reagálva, a – Nehéz sikerekről beszélni, amikor
termeléshez kötött támogatások előle- kultúra esetében a termésátlagok együtt olyan alacsony szintre kerültek, szűk másfél évben az EU több száz- írjanak alá egy szerződést, hogy soha zőtlen külső körülmények ellenére jövőbeni kihívásokra is felkészülve, aligha van olyan piaci szereplő, amelyik
geinek kifizetése. Milyen ütemben még így is elmaradtak a várakozások- amelyek mellett a szántóföldi növény- ezer tonna baromfihúst importált többé nem folytatnak mezőgazdasági sikerül növelni a beruházási hajlandó- termelésüket hatékonyabbá tegyék ne szenvedné meg a szomszédban zajló
haladnak a kifizetések? tól, a piaci viszonyok sem kedveznek a termesztés profit helyett veszteséget Ukrajnából, ami veszélybe sodorta az tevékenységet sem ők, sem a gyere- ságot. A KAP Stratégiai terv megvaló- vagy akár a több lábon állás irányába háború hatásait, de ezt figyelembe
termelőknek. Az olcsó ukrán import termel a gazdáknak. Ez a helyzet rövid EU baromfihús-termelőit. A tojás ese- keik. sításával a jövő évben pályázati döm- nyissanak. véve, nyilván sikerek is voltak idén a
– A gazdálkodóktól érkezett vissza- még mindig súlyos nyomást gyakorol távon is komoly károkat okoz, hosz- tében ennél is hajmeresztőbbek a szá- kamara életében.
jelzések alapján rendben halad a a terménypiacra, az árak szinte min- szabb távon azonban beláthatatlan mok: 2022-ben négyszeres mennyi-
támogatási előlegek kifizetése, den kultúra esetében a mélyponton következményei lehetnek. éppen ségű étkezési tojás érkezett Ukrajná- – Az év egyik legnagyobb kihívása
viszont akiknél az egységes kérelem- vannak, miközben az inputanyagok – ezért a NAK határozott véleménye, ból 2021-hez viszonyítva, 2023 már- volt, hogy megfeleljünk az új KAP
mel kapcsolatos ügyintézés – például műtrágya, növényvédőszer, alkatrész hogy az ukrán import kérdését ciusában pedig közel 100 millió ukrán támasztotta elvárásoknak, az egysé-
ellenőrzés miatt – elhúzódott, tolód- – ára nagyon magas. Sok gazdálkodó- mielőbb és európai uniós szinten meg tojást importált az unió. Egy hónap ges kérelmeket ugyanis már az új fel-
hat kicsit az előlegfizetés. Sajnos a nak az idei év sajnos nem fog ered- kell oldani. alatt annyit, mint a 2021-es év egé- tételrendszer szerint kellett benyújta-
Közös Agrárpolitika új szabályrend- ményt hozni. szében. Úgy, hogy mesze nem kell niuk a termelőknek. Annak ellenére,
szere a vártnál is nagyobb kihívásokat – A kedvezőbb takarmányárak javí- megfeleljenek a szigorú uniós követel- hogy a támogatási struktúra és a KAP
hozott. Az uniós előírásoknak megfe- – Az ukrán termények dömpingáron tanak az állattartók helyzetén? ményeknek. A magyar állatállomány szabályrendszere a korábbiakhoz
lelően az ellenőrzéseknél életbe lépett való beáramlását végül sikerült megál- évtizedek óta zsugorodik, soha ilyen képest jelentősen megváltozott, a
területi monitoring rendszer (tMR), lítani, vagy a tiltás ellenére esetleg az – Az éremnek mindig két oldala van, fontos nem volt még, hogy ezt a nega- kérelmek beadása gördülékeny volt,
sajnos sok esetben hibás eredménye- többi nyugati országba való szállítással hiszen az állattartóknak valóban gya- tív trendet megállítsuk, és a növény- amiben fontos szerepet játszott a
ket produkált. Ezért a gazdálkodók mégis okoz nehézséget a hazai piacon korlatilag az életben maradáshoz termesztő, állattenyésztő ágazatok kamara: a több mint 164 ezer kérelem
indokolatlan esetben is meg nem fele- is? szükséges mentőövet jelentheti az közötti együttműködés megerősöd- mintegy kétharmadát, valamivel több
lésről szóló végzést kaptak az állam- olcsó gabona. Ugyanakkor az elmúlt jön. Bízom benne, hogy mind a hazai mint 107 ezret a NAK falugazdászai
kincstártól. A műholdas ellenőrzés – A magyar kormány a gazdák mel- évek során, a koronavírus-járvány, a állattenyésztés, mind a takarmány- segítségével nyújtották be a gazdál-
gyermekbetegségeit kiküszöbölendő letti határozott kiállásáról tett tanúbi- háború és az uniós elhibázott szankci- ipar kibocsátási volumenének csökke- kodók.
javaslatcsomagot állítottunk össze, zonyságot, amikor az Európai Bizott- ók okozta infláció, az energiaár-robba- nését meg tudjuk állítani az előttünk Számos olyan tevékenységet vég-
amit eljuttattunk az Agrárminisztéri- ság döntésével szembe menve, szep- nás súlyos hatással voltak a hazai álló években. zünk, ami nem látványos, mégis ered-
umnak is, így a tMR a következő évben tember 16-ától határozatlan időre állattenyésztésre. Azt se felejtsük, ményeket hoz. Például az általunk
már valós segítséget nyújthat a gaz- meghosszabbította és több termék- hogy az utóbbi időszak csökkenő állat- – A nyugaton terjedő, állattartást üzemeltetett jégkármérséklő rend-
dálkodóknak. Az állattenyésztéshez pályára is kiterjesztette az ukrán létszámai már a takarmánygyártásra kiutáló trendek begyűrűznek Magyaror- szer idén is hatékonyan mérsékelte a
kapcsolódó támogatások igénylésé- importkorlátozást. Az intézkedés nagy is elkezdtek visszahatni: a magyar szágra is? jégkárokat. Emellett az ágazati szak-
ben is fennakadások voltak, a tMR- segítséget jelentett ugyan a termelők- takarmányipar a kilencvenes évekhez mai szervezetekkel szoros együttmű-
hez hasonlóan itt is javaslatokkal for- nek, a probléma gyökerét azonban képest majdnem harmadára esett – Egyértelműen érzékelhető, hogy ködésben folyamatosan, határozot-
dultunk az illetékesekhez, reményeink csak nemzeti hatáskörben meghozott vissza (a termelési mennyisége jelen- az elmúlt években tovább erősödtek tan léptünk és lépünk fel a hazai gaz-
szerint jövőre gördülékenyebben intézkedéssel nem lehet kezelni. leg 3,6 millió tonna), a csökkenő ten- az állattenyésztési ágazatokkal, illetve továbbá sajnos egyre erősebb azon ping várható. Összesen kilenc beruhá- A pályázatok mellett számos dálkodók, élelmiszeripari szereplők
működik majd ezen támogatások Bár a magyar piacra nem szállítható dencia pedig már Európa-szerte meg- a gazdálkodókkal szembeni támadá- szervezetek lobbiereje, amelyek a zási jellegű ágazati felhívás jelenik kamattámogatott, vagy kedvező érdekeinek érvényesítéséért. Az egyik
igénylése is. ukrán gabona – csupán a tranzit meg- figyelhető. Az állományok ugyanis sok. Napjainkban az európai állatte- vegetáriánus és vegán „imitátum” ter- meg 2024-ben, valamint további hat- kamatozású hitel elérhető már ma is, legfontosnak gondolom ezen tevé-
engedett –, a nyugat-európai piacain- nem csak Magyarországon, hanem az nyésztőket, így a hazai gazdálkodókat mékeket, „hús és tej helyettesítőket” van egyéb, az agrárium számára kiírt amelyek hozzájárulnak a fejlesztések kenységek sorában a földadó eltörlé-
– A tavalyinál esősebb időjárás segí- kat így is elárasztja, ezzel kiszorítva a egész EU-ban zsugorodnak, és úgy is – az egyre szigorodó klíma- és kör- számos esetben megtévesztő módon támogatási lehetőség várja majd a finanszírozásához. A beruházási haj- séért vívott harcot. Bő három hónap
tett a növénytermesztőknek jobb átlag- mi terményeinket onnan. Márpedig az tűnik, hogy a visszaesés folytatódik. nyezetvédelmi, valamint állategész- környezetkímélőbbnek, egészsége- termelőket. landóságot javítja továbbá, hogy alatt több mint 120 ezren támogatták
terméseket elérni, ez alapján elmond- egyezségek értelmében az ukrán ségügyi és -jóléti szabályozásoknak sebbnek tüntetik fel. Holott ma már A kamara kezdeményezésének is augusztus 1-től duplájára emelkedett aláírásukkal a NAK és MAGOSZ föld-
ható, hogy jobb évet zárhatnak? gabona helye azokban a közel-keleti, – Mely ágazatban mutatkozott a leg- való megfelelés mellett – a civil szer- számos tudományos vizsgálat bizo- köszönhetően, a vidékfejlesztési a Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ adó ellen indított petícióját. A két szer-
afrikai régiókban lenne, amelyek nagyobb visszaesés? vezetek előretörése, és az általuk kép- nyítja, hogy a húsellenes narratíva támogatásoknál a korábbi 17,5-ről 80 maximálisan felvehető hitelösszege, vezet és a kormányzat együttműkö-
– Nem ilyen egyszerű a helyzet. Bár korábban hagyományos célpiacai vol- viselt úgynevezett „zöld kérdések” sántít, nem jelenthető ki, hogy az állati százalékra növelte a kormány a nem- valamint ugyancsak duplájára nőtt a désével elkészült a földadó eltörlésé-
az kétségtelen, hogy az előző évi tak. Az egész uniós gabonapiac átala- – A sertéságazatban. Az elmúlt újabb és újabb kihívások elé állítják. termékek egészségtelenebbek. zeti társfinanszírozást. Így a követke- Széchenyi lízing konstrukcióban igé- hez szükséges jogszabály, amit az
rekordmértékű aszály után idén kult: míg korábban sorban álltak a évek piaci folyamatai, az afrikai ser- Az állattartás és az állatiter- ző években a mintegy 600 milliárdos nyelhető maximális összeg. Ráadásul Országgyűlés elfogadott, és az ősszel
kegyesebb volt hozzánk az időjárás, és kiváló minőségű magyar terménye- téspestis terjedése és az irreális euró- mék-előállítás háttérbe szorítására, – Az ukrajnai háború okozta infláció uniós vidékfejlesztési forrás mellé az előző költségvetési ciklushoz hatályba is lépett.
ez a termésátlagokon is látszik, a gaz- kért a nyugati országokban, ma a leg- pai állatjóléti „ábrándok” a sertéstar- esetleges teljes megszüntetésére irá- és az ennek nyomán megugró kamatok 2300 milliárd forintnyi, magyar kor- képest pozitív változást is eszközölt az DéNES ZOltÁN