Page 13 - NAKlap 2023. tél XI. évf. 3
P. 13
12 OKTATÁS 2023. tél | LAP LAP | 2023. tél OKTATÁS 13
A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA
Bemutatkoznak megismerni az új rendszer jogi hát-
terét és a benne rejlő lehetőségeket.
„Az év agrár duális képzőhelyei” Nagyon hasznosnak tartom a kama-
ra által szervezett tájékoztatókat,
továbbképzéseket, eddig mindegyi-
ken részt vettem.
Az a tapasztalatom, hogy a mos-
tani generációt már sok szempont-
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2023- kág versenyzőjeként részt vett az Móricz Zsigmond Mezőgazdasági ból más módszerekkel kell tanítani,
ban első alkalommal hirdette meg országos atlantai olimpián és más nemzetközi Szakközépiskola partnereként mint a korábbiakat. A gyerekek
lovász tanulókat fogadtunk, azzal a
nagyon különböző képességekkel
versenyeken, majd később a váloga-
pályázatát, melynek célja az agrárszakkép- tott szövetségi kapitányaként dol- nem titkolt céllal, hogy egyúttal a és tudással rendelkeznek, ehhez
zésben kiemelkedő munkát végző duális gozott. vállalkozás munkaerő-problémáját nekünk, duális oktatóknak alkal-
A nemzetközi versenyek révén
mazkodnunk kell. Gyakran egyéni
is így próbáljuk megoldani. Ismerősi,
képzőhelyek díjazása. lehetőségünk nyílt külföldi tapasz- baráti lovas körökben sok szó esett módszereket kell alkalmazni. A
talatszerzésre, ahol sokszor ámulat-
COVID-járvány alatti lezárások
arról, hogy gondot okoz a munka-
tal néztük régi, komoly hagyomá- erőhiány, nehezen vagy egyáltalán minket is érintettek, ez idő alatt
A pályázó jelöltek közül szakmai A díjak átadása után megkérdez- nyokkal rendelkező nemzetek gya- nem lehet jól képzett, lelkiismeretes kezdtem kidolgozni olyan digitális
szempontok szerint összeállított tük a nyerteseket vállalkozásukról, korlatát. Az ott látottakat minden- lovászt találni. Régóta együttmű- tananyagokat, amikkel a tanulókat
pontozásos értékelés alapján motivációjukról és céljaikról, illetve a képpen igyekeztünk itthon is meg- ködtünk a Kaposvári Egyetemmel, a online is oktatni lehetett. Azt gon-
választottuk ki az egyes kategóriák díjjal valamint a duális képzéssel honosítani. lovasszövetséggel és a testnevelési dolom, hogy a hasonló interaktív
nyerteseit, akik teljesítményük elis- kapcsolatos jövőképükről. látrány külterületén, Balatonlelle Egyetemmel is az edzőképzésben, módszereké lesz a jövő, tankönyve-
meréseként oklevelet és egy-egy Az alábbiakban először Fáró Mirel- és látrány között 5 hektáron alakí- lovaglást oktatunk gyerekeknek és ket sajnos már nem szívesen lapoz-
Zsolnay vázát vehettek át Orbán Vik- la egyéni vállalkozó mesélt és vála- tottunk ki egy olyan telepet, ahol felnőtteknek. gatnak a gyerekek. tervezem ennek
tortól, Magyarország miniszterelnö- szolta meg kérdéseinket. minden feltétel adott a lovak szak- Célunk az, hogy a tanulókat minél folytatását, már csak időt kellene rá
kétől a Szakma Sztár Fesztivál nyi- „Egyéni vállalkozásomat 1997- szerű tartására, lovak, lovasok kép- magasabb szakmai színvonalon találni.”
tóünnepségén. ben alapítottam, és azóta is ennek zésére. 2000-ben költöztek lovak az tanítsuk, korszerű, a mai követelmé-
Az év agrár duális képzőhelye keretében dolgozom. Férjemmel, istállóba, a telepen azóta a folyama- nyeknek megfelelő, gyakorlatban jól A kis- és középvállalkozás kate-
címet mikrovállalkozás kategóriá- Schaller Gáborral leginkább lovakhoz tos fejlesztés eredményeként már használható tudást biztosítva. Ezek góriában nyertes Hajdúhús 2000 zóüzemünk a saját vágóhídon fel- sére nőtt a kapacitás. A hűtőház sajátíthatják el az alapműveleteket,
ban Fáró Mirella egyéni vállalkozó kapcsolódó tevékenységeket, állat- egy fedeles lovarda, kiépített karám- mellett legalább ilyen fontosnak Kft. nevében a cég tulajdonosát és dolgozott sertéshúsból korszerű megépítésével minőségi előrelépést hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a
nyerte el, míg kis- és középvállalko- tenyészési szolgáltatást, lovak tar- rendszer, kinti pálya és szükséges tartjuk a munkához való hozzáállás, ügyvezetőjét, Papp Istvánt interjú- technológiával minőségi készter- tett a cégünk elsősorban az export- különböző képességű diákokat ne
zás kategóriában a Hajdúhús 2000 tását és kiképzését, oktatást, sport- felszerelések is rendelkezésre állnak. a csapatban való együttműködés voltuk meg, aki több mint 50 éves mékeket gyárt. Időközben a terme- piacok irányába. érje kudarcélmény a szakmai ala-
Kft., melynek tulajdonos-ügyveze- szolgáltatást végzünk. Férjem válo- 2015-ben kapcsolódtunk be a kialakítását. természetesen a leg- szakmai tapasztalattal és a szakma lés elért egy olyan szintet, amikor Sikereinkhez és fejlődésünkhöz pok megszerzésekor. A későbbiek-
tője, Papp István vehette át a díjat. gatott lovas volt és a lovastusa sza- szakképzésbe, amikor a kaposvári fontosabb a ló szeretete, ez kell iránti töretlen elhivatottsággal már a megnövekedett, magasabb mindig is fontosnak tartottuk a ben már a dolgozók között fejlesztik
legyen az a motiváció, ami a fiatalo- vezeti a vállalatot. hozzáadott értékű vevői igényeket megfelelően képzett szakem- tovább tudásukat, bekapcsolódnak
kat ezen a pályán tartja. A minden- nehezen tudtuk kielégíteni a ren- ber-utánpótlás biztosítását, ezért a a munka világába. Megtanulják a
napi munkán túl tanulmányi kirán- „Cégünk, a Hajdúhús 2000 Kft. delkezésre álló infrastruktúrával, Debreceni Húsipari Vállalat megszű- vágóállatok elsődleges és másodla-
dulásokat szervezünk és versenyek- 1998-ban családi vállalkozás kere- emellett szerettünk volna megje- nését követően, 2011-től részt vál- gos feldolgozását, az egyes készít-
re is megyünk. tein belül alakult meg. A 2010-es lenni az igényes, jól jövedelmező laltunk a szakmunkásképzés gya- mények gyártását és értékesítését
A sikeres szakmai vizsga mellett évektől gyermekeim is aktív részesei exportpiacokon is a termékeinkkel. korlati feltételeinek megteremtésé- egyaránt.
legalább olyan fontos az önálló a vállalat irányításának, fiam, ifj. Ezen célok elérését szolgálja a közel ben. Beruházásunk következtében
munkavégzés, a problémamegoldás Papp István a kereskedelemért, 4 milliárdos beruházás, amelyet egy A nálunk tanulók nagy tapaszta- cégünknek új szakemberekre van
képessége, ezek fejlesztésére törek- lányom, Kozmáné Papp Zsuzsanna a évvel ezelőtt adtunk át, ezzel bizto- lattal és átfogó tudással, mester- szüksége, ezért továbbra is elkötele-
szünk a képzés során. A végzett diá- pénzügyekért felelős cégvezető. sítva az itt dolgozók hosszú távú vizsgával rendelkező szakoktatók- zettek vagyunk a szakemberképzés
koknak segítünk az elhelyezkedés- A cég alapításának célja egy, a kor- megélhetését is. tól sajátíthatják el a szakma gya- gyakorlati feltételeinek maximális
ben, a továbbtanuló diákoknak pedig szerű követelményeknek és az euró- A fejlesztés keretében megvaló- korlati fogásait és szerezhetik meg biztosításában. Elősegítjük ezzel az
nyári diákmunkára is tudunk lehető- pai szabványoknak megfelelő magas sult egy 5500 négyzetméter alapte- minden területen az önálló munka- ifjúság szakemberré válását, amiből
séget biztosítani. színvonalú termelést produkáló rületű épület, melyből 2500 négy- végzéshez szükséges képességet. az egyén és a társadalom is maga-
Nagy megtiszteltetés volt, hogy vágóhíd működtetése volt. Cégünk zetméter hűtőházként, a többi pedig A szakmai képzés kezdete óta részt sabb szinten profitál. Eddig is és a
elnyertük Az év agrár duális képző- mára Kelet-Magyarország legjelen- csontozó-csomagoló üzemként vesznek tanulóink országos verse- jövőben aktív szerepet vállalunk a
helye díjat. Nagyon jó együttműkö- tősebb húsipari vállalkozásává vált. funkcionál. A legkorszerűbb gépeket nyeken, ahol szinte mindig az első fiatalok pályaorientációjában.
dés alakult ki a Somogy Vármegyei Vállalatunk főbb tevékenységi és a legkorszerűbb hűtéstechnológi- 10 között végeznek. A legjobb ered- Nagy örömmel és büszkeséggel
Agrárkamara szakképzésért felelős körei: élőállat felvásárlás, vágás, át építettük be, amely ammó- ményt a 2021/22-es tanévben töltött el, hogy cégünket érte a meg-
munkatársaival, nagyon sokat csontozás, darabolás, húscsomago- nia-széndioxid kaszkádrendszerű, megrendezett Szakma Sztár Fesz- tiszteltetés, hogy kategóriánkban
köszönhetek nekik. Öröm volt látni, lás, friss hús értékesítés, valamint így a legkörnyezetkímélőbb megol- tivál versenyen értük el, ugyanis elnyertük Az év agrár duális képző-
hogy ők is örülnek a mi sikerünknek. húskészítménygyártás, csomagolás dással tudjuk biztosítani a hűtési tanulóink hozták el az első két helye díjat. Ezzel visszaigazolódott a
tavaly ráadásul az egyik végzős és szállítás, ezenfelül saját és a energiát az üzem számára. helyezést. szakemberképzésbe fektetett mun-
tanulónk SZKtV országos versenyen szakmai szféra minőségi szakem- A megvalósult beruházás már Eredményességünk alapja, hogy kánk és egyben megerősített ben-
4. helyezett lett, ami szintén nagy ber-utánpótlásához mint gyakorlati lehetőséget biztosít a vágási darab- a gyakorlati képzés során a kezdeti nünket abban, hogy jó úton járunk és
siker volt. képzőhely járulunk hozzá. szám napi 2000-re növelésére, így a időszakban egyenként foglalkozik továbbra is az eddigi jó gyakorlatot
A szakképzés átalakítása fejtörést A 2017-ben megnyitott új, közel magasabb hozzáadott értékű ter- az oktató a tanulókkal, a diákok kell folytatnunk.”
okozott nekünk is, de igyekeztem 1100 négyzetméteres feldolgo- mékek előállítása terén a többszörö- egyéni képességeikhez mérten tÓtH AlÍZ/NAK