Page 17 - NAKlap 2024. IV. negyedév XII. évf. 5
P. 17

16  INTERJÚ   2024. IV. negyedéV |   LAP  LAP  | 2024. IV. negyedéV                                   INTERJÚ         17
 A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA  A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA


 az öntözés lehetőségeinek kibővíté-  teni az európai uniós és a melléjük   désekről nyilatkozni, de az ilyesmi   mezőgazdasági támogatásokat
 se. ehhez egy időtálló, minden gazda   társuló hazai forrásokat. Brüsszeli   mifelénk nem divat.  Ukrajnának kívánják átjátszani. ez a
 számára hozzáférhető öntözési   tolvajnyelven  ezt úgy  hívják,  hogy   két kezdeményezés a magyar gaz-
 rendszert kell kialakítanunk Magyar-  KAP stratégiai terv. ebben a tervben   –A nemrég feltűnt Tisza Párt elnöke   dákra leselkedő két legnagyobb
 országon.  ez a munka az elmúlt   a kormány azt irányozta elő magá-  ugyanakkor felkarolta az Európai   veszély. ezért is támogatjuk a gaz-
 években megkezdődött, mára az   nak, hogy 2027-ig 5400 milliárd   Bizottság ötleteit. Ezek szerint szól-  dák  által  elindított  petíciót,  amely
 öntözőrendszerek mindegyikét fel-  forintot költ mezőgazdaságra. ebből   nak esetleg érvek a tervezet mellett   ezen veszélyek ellen emeli fel a
 újítottuk, üzembiztosan működnek.   2900 milliárd forint megy vidékfej-  is?  hangját, és fejez ki velük szemben
 de a munka jövőre is folytatódik. épp   lesztésre, agárberuházásokra, élel-  elégedetlenséget. éppen ezért arra
 most, novemberben hirdettünk meg   miszeriparra és egyéb infrastruktú-  – A javaslat annak a lehetőségét is   buzdítjuk az embereket, hogy minél
 két öntözésfejlesztési  pályázatot,   rára. 2500 milliárd forint pedig köz-  felveti, hogy bizonyos politikai kérdé-  többen írják alá azt, adjanak megfe-
 közel 66 milliárd forintos kerettel, de   vetlen ágazati támogatásként érke-  sekhez kellene kötni a támogatások   lelő támogatást érdekeik minél erő-
 érkeznek majd további kiírások is. A   zik a gazdákhoz. Csak idén mintegy   folyósítását.  ezt már ismerjük, ezt   sebb képviseletéhez.  nemcsak a
 másik fontos eszköz, ami segít a   ezermilliárd forintnyi pályázatot   látjuk az élet más területein is.   gazdák, hanem az egész magyar és
 gazdáknak aszálykár esetén, az a   írunk ki.  Magya rán, ha a javaslat életbe lép,   az európai fogyasztói társadalom
 cizellált, több elemből álló kárenyhí-  akkor még az is előfordulhat, hogy   veszélyben van. ez ellen pedig minél
 tési alap, amit az elmúlt években   – Brüsszel kapcsán viszont olyan   például  jogállamisági  kérdésektől   többen fel kell, hogy szólaljanak, s
 kiépítettünk.  európai uniós és   híreket hallani, hogy az Európai   tegyék függővé a mezőgazdasági   erre ad lehetőséget a petíció.
 magyar nemzeti forrásokból, vala-  Bizottság fenekestül fel akarja for-  támogatások folyósítását. ez a felve-
 mint a gazdák befizetéseiből 35 mil-  gatni az agrártámogatások rendsze-  tés egyelőre még a tagállamok, a   – Közben ezzel párhuzamosan
 liárd forintra töltöttük fel ezt a   rét, lényegében megszüntetné a terü-  svéd és finn barátaink felől érkezik, de   folyik a nemzeti konzultáció is…
 kárenyhítési alapot, így idén a gaz-  letalapú támogatásokat, és minden-  ismerve a mostani európai Bizottsá-
 dák már 715 ezer hektárra tudtak   féle egyéb szempontok mentén oszta-  got, az önmagáról alkotott szerepfel-  – nagy jelentősége van a nemzeti
 aszály elleni biztosítást kötni.  ezt   ná szét a forrásokat. Mennyire kell   fogását, biztosan nem ugranak félre   konzultációnak, mert azzal lehet
 egyébként minden gazdának javas-  ettől tartani?  az ilyesmi elől, sőt! Magyarán, nem-  megalapozni a gazdasági semleges-
 lom: ez olyan, mint a casco, nem   csak azt akarják megmondani, mit   ségünket. Magyarországnak saját
 kötelező, de nyugodtabban alszik az   – A területalapú támogatások   együnk, hanem azt is, kire szavaz-  gazdaságpolitikát érdemes folytat-
 ember, ha van.  rendszere egyszerre gazdasági, szu-  zunk. Ha nem vagyunk elég liberáli-  nia, aminek 2025-ben a gazdaság
 verenitási, politikai és életmód kér-  sok, ha a magyar gazdák a nemzeti   első  negyedéves  számaiban  már
 – Ezek a pályázatok már a kormány   dés.  élelmiszer-szuverenitási  kér-  kormányra szavaznak, akkor nem   nyoma lesz. Meggyőződésem, hogy
 által elfogadott Magyarország új KAP   désről van szó. ezek a támogatások   kapnak pénzt. A bábkormányjelölt   hazánknak nyitottnak kell maradnia
 stratégiai terve keretében lettek kiír-  azért léteznek, mert európa korábbi   Tisza Párt képviselői támogatják a   mind a nyugat, mind a Kelet felé. ez
 va. Ha a terv egészét nézzük, összesen   vezetői felismerték, hogy az uniónak   javaslatot. nem érdeklik őket a mező-  minden magyar gazdasági szereplő,
 mekkora nagyságú források állnak   az uniós gazdákkal szövetségben,   gazdasági kérdések, az élelmiszer,     így a magyar gazdák érdeke is. A
 rendelkezésre?  rájuk támaszkodva képesnek kell   hogy mit esznek a magyar emberek.   gazdasági semlegesség politikájá-
 lennie megtermelnie a megfelelő   Abban bíznak viszont, hogy Brüsszel   nak jelenleg egy alternatívája van:
 – A magyar agrárium, a magyar   mennyiségű és minőségű napi bete-  így ki tudja zsarolni, hogy a magyar   az, amit a liberálisok akarnak, azaz a
 vidék történelmi lehetőség előtt áll.   vőt. A támogatások rendszerének   emberek rájuk szavazzanak. ez azon-  blokkosodás.  ennek lényege, hogy   – A helyzet szomorú. Más halálára   – Az agrárszektorban gyakran hal-  ság. A kormány itt úgy próbál segíteni,   legmodernebb  eszközökkel  operáló
 és ez nemcsak annak köszönhető,   átalakítása épp ezt a célt veszélyez-  ban nem új gyakorlat, Brüsszel már   önként, pontosabban a liberálisok-  spekulálni alávaló dolog, politikai   lani a generációváltás nehézségeiről.   hogy ösztönzi és megkönnyíti ezt az   oktatás kell. Vannak törvényi eszköze-
 hogy a kormány jól tárgyalt az új   teti. A területalapú támogatások   most is tart vissza forrásokat a kor-  nak engedelmeskedve ki kellene   haszon céljából pedig különösen az.   Milyen lépéseket tervez a kormány,   átmenetet, amit generációváltásnak   ink is, amelyek segíthetik a generáció-
 közös agrárpolitika kidolgozásakor,   megszüntetése jelentős vesztesé-  mányváltás reményében. Látjuk,   vonulnunk minden olyan piacról,   elfogadhatatlan! de azért egy dolog-  hogy támogassa a fiatalokat a mező-  szoktunk hívni. egyfelől támogatáso-  váltást. Így a családi gazdaságok
 hanem annak is, hogy mi az agrári-  get okozna a magyar gazdáknak,   milyen eredménnyel. A magyar   amely nem tetszik a liberálisoknak.   ra felhívnám a figyelmet. Raskó   gazdaságban való elhelyezkedésben?  kat biztosítunk a fiatal gazdák számá-  működését szabályozó új jogszabály
 um megerősítését nemzetstratégiai   akik közül évente mintegy 160 ezren   emberek általában nem szeretik, ha   ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a   györgy egy zöldbáró, vagyis egy   ra. A mostani eU-s költségvetési cik-  is a generációváltást hivatott elősegí-
 célnak tartjuk. Tehát nem elégszünk   részesülnek ilyen támogatásban,   zsarolják őket. Hát még a híresen   magyar gazdáknak fel kellene adniuk   olyan társadalmi csoporthoz tarto-  – nehéz kérdés, amin egyszer min-  lusban nő az ezen pályázatok keretén   teni. Mindez így, együtt, tehát a támo-
 meg az uniós forrásokkal, nemzeti   több száz milliárd forint értékben. ez   nyakas magyar gazdák!  a keleti piacokat. A mi érdekünk   zik, akiket a kormány igyekszik féken   den szülőnek át kell esnie, függetlenül   belül támogatható terület nagysága   gatások megemelése, a vidékfejlesz-
 szinten is teszünk hathatós lépése-  a változtatás csökkentené a magyar   viszont mindenkivel kereskedni, aki-  tartani, tisztességes versenyre   attól, hogy az élet mely területén áll   és az igényelhető összeg is. Azaz   tési programok és a generációváltás
 ket az agrárium érdekében. ékesen   mezőgazdaság versenyképességét,   – Akkor el lehet intézni az ilyen fel-  vel számunkra előnyös, így tudunk   kényszeríteni. Személy szerint   helyt. Itt van egy dilemma. Az ember   2027-ig Magyarország vállalta, hogy   megkönnyítése azt a célt szolgálják,
 példázza a kormány elkötelezettsé-  ellehetetlenítené a magyar gazdá-  vetést azzal, hogy az nem releváns,   gazdasági növekedést elérni. Azt   Raskó györgynek kulcsszerepe volt   ugyanis azt szeretné, hogy gyermeke   6800 fiatal agrárszakembernek nyújt   hogy még hosszú időn keresztül meg-
 gét, hogy az európai Unióban egye-  kat. Aztán van a brüsszeli javaslat-  ellenkezik a gazdák érdekeivel, és   kérjük, hogy töltsék ki, és küldjék   abban is, hogy a hazai élelmiszer-  jobban éljen, többre vigye, mint ő.   támogatást. A támogatások összegét   érje gazdálkodni Magyarországon.
 dülálló módon úgy döntöttünk, hogy   nak egy életmódunkat érintő vetüle-  ezért felesleges vele foglalkozni?  vissza a konzultációs íveket, dönt-  ipart külföldi kézbe árusították ki,   Ugyanakkor valahol az is hízelgő, jól   tekintve is magasabbra tettük a lécet.    déneS ZOLTÁn
 80 százalékos nemzeti önrészt biz-  te is. Röviden fogalmazva: tücs-  sünk együtt, és tegyük erősebbé   aminek következtében sorra szűn-  esik az ember lelkének, ha a gyerme-  Már 417 millió eurónyi forrás áll ren-
 tosítunk a közösségi támogatások   köt-bogarat akarnak etetni velünk. A   – A legkevésbé sem! A nyomás-  hazánkat. Mert amiben a magyarok   tek meg neves gyáraink, sokan vál-  künk folytatja, amit mi elkezdtünk,   delkezésre fiatal gazdák számára.
 mellé. Így a 2027-ig tartó időszak-  javaslat értelmében ugyanis a jövő-  gyakorlás  a brüsszeliek  oldaláról   egyetértenek, azt Magyarország   tak munkanélkülivé, és gyengült a   vagy még inkább, amit mi örökségül   ennek egy része területalapú támoga-
 ban minden eddiginél nagyobb   ben a támogatásokért cserébe   hatalmas. Az akaratukat, mint látjuk,   megcsinálja.  hazai mezőgazdaság. A Tisza Párt   vettünk át a szüleinktől. Különösen   tás, de van mód vállalkozás indítását
 segítséget adunk a vidékfejlesztés, a   Brüsszelben akarják megmondani,   minden eszközzel átvernék a szuve-  egy új politikai fejlemény. A múltban   igaz ez az agráriumban, ahol tényleges   segítő programban is részt venni.
 gazdálkodók és az élelmiszeripar   ki mit termesszen vagy tenyésszen.   rén jogaikért küzdő országokon. Az   – Ismerős ellenfél is felbukkant a   is azt láttuk, hogy akinek személyes   családi gazdaságokról van szó, ame-  emellett komoly lépéseket tettünk a
 számára.  ebből a célból van egy   Itt sincsenek meglepetések. Alapve-  egyik ilyen, veszélyes kezdeménye-  Tisza Párt oldalán, a mindig is az óri-  sérelmei vannak a kormánnyal   lyek évtizedek kemény munkája alatt   vidék megtartóképességének erősíté-
 komoly dokumentumunk, amelynek   tően a növényalapú húsok, jelentsen   zés a már kitárgyalt bizottsági javas-  ásgazdaságok érdekében felszólaló   szemben, az gyakran feltűnik a kor-  álltak össze. ebből pedig az követke-  se érdekében, és azon vagyunk, hogy   https://agrokult.hu/
 1500 oldalas terjedelme mégiscsak   ez bármit is, és mindenféle, rova-  lat a támogatások átalakításáról. de   Raskó György, aki most a nyugdíjasok   mány aktuális politikai kihívója mel-  zik, hogy a legjobb, legszerencsésebb   folyamatosan javítsuk a mezőgazda-
 mutatja, hogy komolyan gondoltuk.   ralapú élelmiszerek termesztését   legalább ilyen veszélyesek azok a   halálával számolva keveredett furcsa   lett. 2022-ben is volt ilyen szereplő,   eset az, amikor az új nemzedék át   sági oktatás színvonalát is. A fiatal azt
 ez tartalmazza azt, hogy miként és   támogatnák  az  állattenyésztés   brüsszeli tervek is, amelyek az euró-  okfejtésekbe. Mit gondol az ilyen kiro-  nem is egy. Akkor sem jártak sikerrel,   tudja venni a szülői örökséget, de köz-  is jelenti, hogy az illető képben legyen
 milyen célok mentén akarjuk elköl-  rovására. nem tisztem ízlésbeli kér-  pai és így a magyar gazdáknak járó   hanásokról?  most sem fognak.  ben szintet is tud lépni maga a gazda-  a legújabb dolgokkal. ehhez viszont a
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22