Page 18 - NAKlap_2019_02
P. 18
18 2019. február | NAKlap NAKlap | 2019. február 19
További ismeretek megszerzésére ösztönöznek
a „Tanuljunk együtt!” programok
Szem előtt tartva a tagok sikerességének elő-
segítését, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Precíziós Gazdálkodási és Agrárinformatikai
kiemelt feladata az ágazatban tevékenykedők
képességeinek, szakmai ismereteinek bővíté- KONFERENCIA & KIÁLLÍTÁS
se. Az Élelmiszeripari Igazgatóság által elindí-
tott „Tanuljunk együtt!” programsorozat eddi-
gi sikerén felbuzdulva indokolt a folytatás. A MAGYARORSZÁG AGRÁR-DIGITALIZÁCIÓS FÓRUMA
program idén további témákkal, témakörökkel több, mint 80 előadó, 40 kiállító és 800 szakmai érdeklődő részvételével.
kiegészülve áll az érdeklődők szolgálatába. Tematika: stratégia - tervezés - gyakorlat a precíziós gazdálkodásban.
a kamara korábbi szakmai rendez- együtt!” hazai élelmiszeripari gya- vetlen beszélgetésre, konzultációra magasabb értékű termékeket tud-
vényeinek tapasztalatai azt mutat- korlati napok című programsoroza- is. az elsajátított ismeretek érdem- nak előállítani, amely mind érzék- JELENTKEZZ
ták, hogy az élelmiszeripari vállalko- tát. ezzel az ingyenes lehetőséggel ben hozzájárulnak termékfejleszté- szervi, mind eltarthatósági szem-
zások és az őstermelők körében egy- célunk segíteni azon tagjainkat a fel- sükhöz, együttműködési készségük pontból számottevő lehet a produk- MOST!
aránt kiemelt igény mutatkozik dolgozás tökéletesítésében, akik és környezeti teljesítményük javítá- tumnál, így a résztvevők egyértelmű
olyan gyakorlati, piacképes tudás most kezdenek bele a saját alap- sához, valamint erőforrás-hatékony- előnyre tehetnek szert a piacon. KÜLFÖLDI VENDÉG ELŐADÓK:
megszerzésére, amely azonnal átül- anyaguk feldolgozásába, illetve ságuk növeléséhez. a rendezvényso- Véleményünk szerint a jó minő-
tethető a mindennapi tevékenysé- azoknak is, akik már ezzel a tevé- rozatot a 2018. évben már bővített ségű termék – főként a kisebb feldol- University of Lleida, Kansas State Director and Professor
of Precision Agriculture,
University, USA.
GRAP - Research Group
gükbe. a köztestület Élelmiszeripari kenységgel foglalkoznak. az interak- tematikával, több élelmiszeripari gozók esetében – fontos mozgató- on AgroICT & Precision Kutatási területe: Massey Agritech
Igazgatósága ezen igények alapján tív tudásátadás során lehetőség adó- szak ágazatot érintően hirdettük rugója a helyi foglalkoztatásnak és Agriculture Catalonia, a növénytermesztési Partnership Research
Centre, Új Zéland.
rendszerek
Spanyolország.
indította el 2017-ben a „Tanuljunk dik a szakemberekkel történő köz- meg (2017-ben: tejipari gyakorlati fizetőképes kereslet kielégítésének, Kutatási területe: ökonómiája, Kutatási területe:
napok, bonbon- és trüffelkészítés; így a programból hosszú távon a a precíziós gazdálkodáson illetve a big data távérzékelés, a precíziós
gazdálkodás műszaki
belül elsősorban
alkalmazása
„Tanuljunk együtt!” programsorozat 2018. 2018-ban: tejipari gyakorlati napok, Nemzeti agrárgazdasági Kamara a gyümölcsösök a precíziós feltételrendszere
(videó bejelentkezés)
szenzoros vizsgálata
gazdálkodásban
vörösárugyártás, zöldség-gyümölcs mindhárom pillérének tagjai profi-
program neve időpont résztvevők feldolgozás, pálinka- és párlatkészí- tálhatnak. a versenyképesség meg- Alexandre Terry Griffin Ian Yule
Escolà
Tejipari gyakorlati nap – savanyított 2018. április 4–5. 10 fő tés). a 2018. évi eseményeken tartásában és fokozásában elenged-
tejtermékek gyártása kezdő csoport összességében több mint 200 kama- hetetlen a termékválaszték bővítése,
Tejipari gyakorlati nap – oltós alvasztású 2018. április 25–26. 10 fő rai tag részére állt rendelkezésre a folyamatos megújítása. a képzések a PROGRAMELŐZETES
termékgyártás kezdő csoport lehetőség a szakmájukat érintő részt vevő tagok számára gyakorlat- • Támogatás –
PREGA – 1. nap
Tejipari gyakorlati nap – savanyított 2018. május 16–17. 9 fő ismereteik elmélyítésére. ban is hasznosítható tudást biztosí- (támogatás, zöldség, Szabályozás – Közadat • Szántóföldi workshop • Zöldségtermesztés
tejtermékek gyártása haladó csoport a gyakorló termékkészítők számá- tottak, hozzájárulva ezzel a hazai szőlő és gyümölcs, Plenáris/ • Hogyan kezdjük a • Szőlő- és gyümölcs- • PREGA SCIENCE
zöldség-gyümölcs feldolgozás 2018. május 25–26. 17 fő ra is hoztak újdonságot az elméleti és előállítók magas színvonalú, minő- állattenyésztés, megnyitó precíziós gazdálkodást? termesztés Tudományos
gyakorlati bemutatók, ugyanis így ségtudatos élelmiszer előállításához. szántóföld) előadások • A precíziós gazdálkodás Konferencia
Tejipari gyakorlati nap – oltós alvasztású 2018. június 6–7. 9 fő 2019. 02. 19. helyzete ma a világban • Állattenyésztés
termékgyártás haladó csoport átláthatták a teljes folyamatot, a a „Tanuljunk együtt!” 2018. évi és itthon
helyes eljárások szükségességét, programsorozatot összességében
Vörösárugyártás 2018. június 11–12. 26 fő
valamint az oktatók felhívták a figyel- sikeresen zártuk a beérkezett pozitív
Tejipari gyakorlati nap – savanyított met a kockázatos munkaműveletek- tagi visszajelzések alapján. minden • Gépek és műszaki
tejtermékek gyártása kezdő csoport 2018. szeptember 19–20. 10 fő • Talajinformáció, megoldások, gépkap- • Információszerzés és
re és potenciális hibaforrásokra. meghirdetett alkalomra többszörös PREGA – 2. nap Plenáris/ tápanyag utánpótlás menedzsment
Tejipari gyakorlati nap – oltós alvasztású 2018. október 10–11. 12 fő minden program alkalmával kiosz- túljelentkezés mutatkozott, ezért (szántóföld) megnyitó • Öntözés – csolatok rendszerben • Precíziós gazdálkodói
termékgyártás kezdő csoport tásra került egy elégedettségi kérdő- indokoltnak tartjuk a folytatást. 2019. 02. 20. előadások Vízgazdálkodás • Szaktanácsadás, kerekasztal
Vörösárugyártás 2018. október 17–18. 23 fő ív, amelyben a résztvevők értékelni 2019-ben szeretnénk további témák- tápanyag-visszapótlás
tudták a rendezvényt. lehetőség kal, témakörökkel kiegészíteni a
zöldség-gyümölcs feldolgozás 2018. október 26–27. 19 fő
volt további ötletek és egyéb, az programot, mivel folyamatos érdek-
Tejipari gyakorlati nap – savanyított 2018. november 7–8. 8 fő adott gyakorlati napot érintő észre- lődés mutatkozik egyéb termékek szervezők: főtámogató:
tejtermékek gyártása haladó csoport
vételek megtételére is. a hallgatóság gyártási gyakorlata iránt is. ennek
Pálinka- és párlatkészítés 2018. november 16. 10 fő visszajelzése alapján a tréningeken megfelelően a már meglévő progra-
Tejipari gyakorlati nap – oltós alvasztású 2018. november 21–22. 12 fő kaptak új ismereteket, sőt az ott szer- mokat kibővítve olyan termékek elő- 2019. 02. 19-20. Aquaworld Resort**** Budapest, Íves út 16.
termékgyártás haladó csoport zett tudást és tapasztalatot elkezd- állítására is tervezzük a gyakorlati
zöldség-gyümölcs feldolgozás 2018. december 7–8. 30 fő ték beépíteni a gyártástechnológiá- programok megvalósítását, mint a A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!
jukba, amely által higiénia és techno- pékáru, bor, szárazáru és pácolt ter- WWW.PREGA.HU
Összesen: 205 fő
lógia szempontjából az eddigieknél mékek.