Page 20 - NAKlap_2017_11
P. 20
20 2017. november | NAKlap NAKlap | 2017. november 21
Kulcsfontosságú Vidék és város találkozója
a termésbiztonság növelése népi kulturális hagyományait képviselő is tiszteletét tette. Jelen
a tájegység gasztronómiai és
a kiállításon több országgyűlési
mutatták be az egyre nagyobb
térium parlamenti államtitkára,
sikernek örvendő, negyedik alka- volt Kontrát Károly, a belügyminisz-
lommal megtartott bakony expón. Jakab István, az országgyűlés alel-
Idén harmadik alkalommal rendezték meg minden korábbinál több, 150- nöke, a magyar Gazdakörök és Gaz-
a Vas megyei búzatermelési versenyt. Az et is meghaladó kiállítói szám daszövetkezetek szövetségének
eredmények jól mutatják, hogy a verseny- mellett nyitotta meg kapuit a elnöke. Utóbbi arról beszélt, hogy a
képesség javítása elképzelhetetlen a ter- negyedik bakony expó veszp- kormány egy négymilliárd forintos
mésbiztonság növelése nélkül. rémben. a zárónap után pedig az pályázattal segíti a helyi piacok,
is elmondható, minden eddiginél helyi vásárok bővülését.
magasabb, 13 ezret is meghaladó a bakony expón a vásár díjait
az időjárás döntően befolyásol- vásárolni, fejleszteni – hangsú- látogatót regisztráltak. ma már idén élelmiszer kategóriában nardai
ta az idei terméseredményeket – lyozta Pusztavámi márton. Ugyan- rang e vásáron kiállítóként meg- anita (falatnyi Pékség), ital kategóri-
kezdte beszámolóját Pusztavámi akkor – ha tavasszal csak annyi jelenni. magas színvonalú termékeikből. a belőle. az is elmondható, hogy az ában Polgár Károly (Polgár Kerté-
márton, a nemzeti agrárgazdasá- csapadék lett volna, hogy az ezer- a bakonyi ízek vásárán idén is látottak alapján megkérdőjelezhe- expó ma már nem csupán egy szet), kézműves kategóriában Csiz-
gi Kamara (naK) vas megyei elnö- magtömeg 36 grammról 45-re kézműves termékek, kulturális és tetlen: a rendezvény a város és a „sima” vásár, sokkal több annál: egy mazia anita (anika szappan), inno-
ke. a hosszúra nyúlt, hó nélküli, nőjön – a versenyzők hektáron- gyerekprogramok sora várta az vidék sikeres együttműködésén olyan sokszínű kulturális és gasztro- váció kategóriában pedig nagy
komoly fagyokat hozó tél a bokro- kénti termésátlaga bármilyen érdeklődőket. a szervezők hitvallá- alapszik. az idei évben a burgonyáé nómiai programokat felvonultató anett (nanett) vehette át. a közön-
sodást, az aszályos tavasz és a további ráfordítás nélkül 7,67 sa szerint az esemény lehetőséget volt a főszerep, ezzel találkozhattak kavalkád volt, amelyen gyermekek ségdíj a verga zrt.-nek jutott, amit
hőhullámokkal érkező kora nyár tonna helyett elérte volna a 9,4 kínál arra, hogy a városlakók talál- legtöbbet a kézműves programo- és felnőttek, férfiak és nők egyaránt schumacher István vezérigazgató-
pedig a kedvező ezermagtömeg tonnát. ez mutatja, hogy mennyi- kozzanak a helyi termelőkkel, meg- kon, és természetesen a standokon megtalálták a nekik tetszőt, illetve a nak nyújtottak át.
elérését gátolta. a kedvezőtlen re kitett az időjárásának a gazdál- ismerjék őket, és vásároljanak a is különféle finomságok készültek fogukra valót. n TREMMER TAMáS
körülmények ellenére tisztessé- kodás.
ges eredmények születtek: takar- Győrffy balázs, a nemzeti
mánybúza kategóriában viziné agrár gazdasági Kamara elnöke
balogh Hajnalka érte el a legna- elmondta: a termésbiztonság csak a mezőgazdaságban. Így ság javítása szempontjából
gyobb hozamot, hektáronként növelése irányába tett fontos minden esztendőben az éves ugyancsak kulcsfontosságú fel-
10,09 tonna termést takarított be. lépés lesz a tervek szerint 2018. kamarai tagdíjbevétel 10-szere- adat egy átfogó koncepció men-
étkezési búza kategóriában nagy május 1-jétől működő országos sét, 50 milliárd forint kárt lehet tén megvalósuló öntözésfejlesz-
Imre nyerte a termésversenyt, jégkármérséklő rendszer. ezt a vele megelőzni. a rendszert tés. a készülő öntözésfejlesztési
9,58 tonna/hektáros termésátlag- kamara javarészt a vidékfejleszté- ráadásul úgy tudja majd a naK stratégiához a kamara rövidesen
gal. a termésversenyen részt vevő si Program keretében meghirde- működtetni, hogy a gazdáknak felméri a gazdák konkrét öntözési
gazdálkodók átlagosan 7,67 ton- tett, 1,8 milliárd forintot biztosító egy pluszforintjába sem kerül: a szándékát, ott, ahol állami támo-
nás hektáronkénti hozamot értek pályázatból építi ki, de mintegy kárenyhítési alapba fizetett össze- gatás mellett rövid távon megold-
el, ami messze felülmúlja az 5,3– 200 millió forintot tagdíjakból is gen felül nem kell további kiadás- ható a víz eljuttatása hozzájuk.
5,4 tonna/hektár körüli vas szánni kell a nem tervezhető vagy sal számolniuk. a termésbizton- n KoNRád SzILáRd
megyei és országos termésátla- pályázatban nem elszámolható
got. ez – 45 ezer forintos tonnán- költségek finanszírozására. a szá- A sikeres fűtés
kénti felvásárlási árral számolva – mítások szerint minden egyes
100 ezer forint többletet jelent elköltött forinttal 33 forint terme-
hektáronként. ebből lehet gépet lési értéket óv meg a rendszer alapja
A 2017. évi Vas megyei
búzaverseny díjazottjai A Prímaenergiával egyszerűbbé
takarmánybúza: Étkezési búza: válnak a hétköznapok.
I. helyezett: I. helyezett:
viziné balogh Hajnalka, 10,09 t/ha nagy Imre 9,58 t/ha Válassza a Prímaenergia tartályos gázszolgáltatását, ami
II. helyezett: II. helyezett: a földgázvezetékektől távol eső helyeken is ideális megoldás.
forintos István 9,62 t/ha Gaál József 9,1 t/ha
III. helyezett: III. helyezett: rácz Dániel és
vizi máron 9,52 t/ha szabó Tiborné 8,79 t/ha