Page 20 - NAKlap_2017_10
P. 20
20 2017. október | NAKlap NAKlap | 2017. október 21
Termőföldszerződések a számok tükrében A növényvédőszer-tilalom
a földforgalmi jogszabályok dó 1 százalék megoszlik a tanya,
alapján 2014. május 1-jével vesz kert, fásított terület és nádas elrendelésének háttere
részt a Nemzeti agrárgazdasági között.
kamara (Nak) a föld tulajdonjogá- 12 500 tab vezetőségi tagunk
nak megszerzésével összefüggő (2470 tab-ot, 40 Jab-ot jelent) a Erős magyar lobbi volt az a növényvédő- nyezeti hasznának növelése érde- a tanácsban folyó vitával párhu-
hatósági eljárásban. azaz immá- megyei elnökségeknek megköny- szer-tilalom bevezetése ellen, amelyben a kében – helyet kapott a termelés zamosan az fm a brüsszeli magyar
ron több mint három éve a Nak nyítve munkáját heti rendszeres- Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is szere- alatt álló efa-területeken a képviselet segítségével, a Nak
látja el a helyi földbizottság fel- séggel küldi meg ajánlását az álta- pet vállalt. A kezdeményezés végül siker- növényvédőszer-használati tila- pedig a CoPa-CoGeCa nemzetkö-
adatait. megyei elnökségeink lában hetente vagy kéthetente lom bevezetése is. zi érdekszervezeten keresztül erős
települési agrárgazdasági bizott- (megyénként eltérő lehet) megtar- telenül végződött. a módosításokat szakértői és lobbitevékenységet folytatott
ságainak (tab) ajánlása alapján ez tott elnökségi ülésekre. az ajánlá- vezetői szinten is megtárgyalták annak érdekében, hogy a tanács
idő alatt megközelítőleg 175 ezer sokat hozó tab-vezetőségek és az Nagy felháborodást keltett a tűzést fogalmazott meg: a zöldí- az európai Unió tanácsában a tag- mellett a módosítás életbe lépésé-
ügyben hozták meg kamarai állásfoglalást kialakító megyei gazdák körében, hogy 2018. janu- tés egyszerűbb végrehajtását és államok, ahol aktív magyar rész- hez szükséges másik döntéshozó
állásfoglalásaikat az érintett ter- elnökségek a földügyi hálózattal ár 1-jétől nem használhatnak az intézkedés környezeti haszná- vétellel több tagállam is követelte szerv, az európai Parlament (eP) is
mőföld-átruházási szerződésekről. egyetemben sikerrel tartják a jog- növényvédő szert az efa-ként nak növelését. ezek fényében a bizottságtól a tervezett korláto- kifogást emeljen. a Nak mindeköz-
a döntések aránya 95 százalék- pedig belterületi ingatlanként követi az erdő, ami 18 százalék- szabályban megállapított 15 elszámolni kívánt másodvetése- tette le az asztalra 2016 őszén a zás újragondolását, amely módo- ben több más nemzetközi együtt-
ban támogató, míg 5 százalékban szerepelt a Nak-hoz szakmai ban fordul elő. fontos megemlíte- napos, rendkívül szűkös határidőt. ken, nitrogénmegkötő kultúrával zöldítést szabályozó rendeletek sítást azonban 2017. február 15-én működési fórum keretében (pl. V4
elutasító volt. ebből levonható az állásfoglalás kialakítása céljából ni ezen túl a rét művelési ágat, Itt kell megjegyezni, hogy a kol- beültetett, parlagon hagyott terü- módosítására vonatkozó javasla- mégis elfogadták. országok kamaráinak fóruma)
a következtetés, hogy elutasításra érkezett szerződésekben. a szer- amely 3 százalékot mutat, vala- legialitás véleményünk szerint leteken, valamint az erdőszél tait. a döntéshozatali mechaniz- kiadott nyilatkozatában is felszólalt
kifejezetten indokolt esetben ződések művelési ágak szem- mint a szőlőt, ami 2 százaléka a töretlenül jó a földhivatalokkal és a menti hektársávokon. a gazdálko- a csomagban több érdemi egy- musban ezt követő kifogásolási a növényvédőszer-használati tila-
kerül sor. a termőföldek fekvését pontjából hangsúlyos, mintegy 74 szerződések tárgyának, továbbá polgármesteri hivatalokkal. dói és érdekszervezetek az új kor- szerűsítés is megtalálható volt, eljárásban elsőként magyaror- lom bevezetése ellen. a lobbi ered-
tekintve 86 százalék külterületi, 12 százalék szántóként nyilvántartott szintén 2 százalékon áll a gyümöl- n dR. HRiVNÁK MiHÁLy BALÁzS látozás eltörlését kérik, mivel az amelyek a tagállamok többségé- szág, majd több tagállam is élt a ményesnek mutatkozott, hiszen az
százalék zártkerti, 2 százalék földrészletet tartalmaznak, ezt csösök előfordulása. a fennmara- FöLdüGyi CSoPoRTVEzETő várhatóan az egész unióban nek támogatását élvezték. Ilyen lehetőséggel, hogy ismételten eP mezőgazdasági és Vidékfejlesz-
jelentősen visszaveti majd a leg- könnyítésként került bevezetésre jelezze egyet nem értését a ter- tési bizottsága végül kifogást
Lisztadományt adtak át a vajdasági Hajdújáráson népszerűbb efa-elemek mérté- egyes efa-elemek méretkorlátai- vezett korlátozással kapcsolat- támogató véleményt szavazott
ban, azonban a javaslatot ellen-
nak rugalmasabb kezelése, vagy a
két, valamint az intézkedés a
meg, azonban az eP plenáris ülé-
a Magyarok Kenyere program keretében fehérjenövény-termesztést ösz- nitrogénmegkötő növények ző országok kevésnek bizonyul- sén már a környezetvédelmi lobbi
tönző programokra is negatív támasztónövényekkel együtt tör- tak ahhoz, hogy a módosítás győzött, így a kifogást nem sikerült
hatást gyakorol. ténő vetésének lehetősége. ám a elutasítását szavazásra bocsás- elfogadtatni.
október 11-én a vajdasági Haj- hez hasonlóan liszt és száraztészta javaslatok között – a zöldítés kör- sák.
dújáráson a Poverello – ferences formájában összesen 60 tonna ado- Erős együtt- Van másik út
közhasznú alapítvány lurkó mány érkezik erdélybe, a böjte működésben
Házának adott át lisztadományt Csaba által 1993-ban alapított Dévai a markáns magyar lobbitevé-
Győrffy balázs, a Nemzeti agrár- szent ferenc alapítvány 82 intézmé- fontosnak tartjuk a módosítás kenység ellenére végül 2018.
gazdasági kamara elnöke és áder nyébe, ahol nagyjából 2200 gyere- hátterének tisztázását, valamint január 1-jétől életbe lép a növény-
János köztársasági elnök felesége, ket nevelnek és gondoznak. továb- annak életbe lépéséig tett aktív védőszer-használati tilalom, ame-
Herczegh anita asszony a magya- bi 20 tonna jut a kárpátaljai Irgalmas hazai lobbitevékenység bemuta- lyet az uniós jog értelmében köte-
rok kenyere program keretében. samaritánus református Gyermek- tását. a közös agrárpolitikát (kaP) lesek vagyunk hazai jogszabálya-
a Pécsről 2011-ben indult magya- otthon, 10–10 tonna az oltalom szabályozó rendeletek 2014. évi inkba is átültetni.
rok kenyere program fennállásának karitatív egyesület és az Ökumeni- elfogadásakor az európai bizott- az érintett gazdálkodóknak, akik
hetedik évében minden eddigi kus segélyszervezet, valamint 5–5 ság kötelezettséget vállalt arra, vállalják a növényvédőszer-mentes
rekordot megdöntött: több mint tonna a bakó Pál által vezetett szent hogy az ökológiai jelentőségű termesztést, továbbra is lehetősé-
3900 magyarországi és határon túli erzsébet egyesület és a vajdasági területeket egy év után felülvizs- gük van az adott területeket efa-
magyar gazda mintegy 600 tonna Poverello – ferences közhasznú gálja és az eredmények fényében ként elismertetni. azok számára
búzát gyűjtött, míg tavaly 3000 ado- lése után idén 360 tonna liszt állt gadottsága évről évre növekszik, alapítvány lurkó Házának. mérlegeli, hogy 2018-tól kezdő- pedig, akik úgy ítélik meg, hogy
mányozó közreműködésével 515 rendelkezésre karitatív célokra. ennek köszönhetően minden „külön öröm számunkra, hogy dően indokolt-e 5 százalékról 7 területük nem alkalmas a nitrogén-
tonna búzaadomány gyűlt össze. a a Nemzeti agrárgazdasági évben egyre több magyar gazda az adományok mennyiségén túl százalékra emelni a kötelezően megkötő növények ilyen megkö-
határon túli területek az elmúlt évek kamara a 2013-as megalakulása óta fog össze a jótékonysági célok az adományozók száma is jelen- kijelölendő efa-terület arányát. a téssel történő termesztésére, java-
mindegyikében aktivitásukról tettek segíti a magyarok kenyere progra- érdekében. Idén is a kenyérnek tősen növekedett idén, hiszen vizsgálat továbbá kiterjedt a gaz- soljuk az efa-kötelezettség más
tanúbizonyságot, azonban a tavalyi mot, ezen keresztül a rászorulók szánt lisztből minden magyarorszá- magyarországon 2300, míg a dák adminisztratív terheire, az kultúrával vagy efa-területtípussal
100 tonnát jelentősen túlszárnyalva támogatását, tavaly pedig már gi megyében osztottak a rászoru- határon túl már 1600 fő vett részt egyenlő versenyfeltételekre és a történő teljesítését (pl. őszi kalá-
idén 150 tonnával járultak hozzá a főszervezőként támogatta a kezde- lóknak, és a kiemelt kedvezménye- a programban” – mondta Győrffy termelési potenciálra gyakorolt szosok után vetett zöldtrágyával,
jótékonysági kezdeményezés sikeré- ményezés megvalósítását. a kezde- zetteknek a határon túlra további balázs, a köztestület elnöke. hatásokra is. a felülvizsgálat ered- parlagon hagyott területtel vagy
hez. az adományozott búza megőr- ményezés támogatottsága és elfo- adomány is jutott. a korábbi évek- n NAK ményeként a bizottság két célki- tájképi elemekkel). n NAK