Page 19 - NAKlap_2017_10
P. 19
18 2017. október | NAKlap NAKlap | 2017. október 19
Kiemelten fontos figyelni
Október 30-án zárul a 2017-es kárenyhítési év a közbeszerzési kötelezettségre
a kárenyhítő juttatás iránti kére- – a termőföld az egységes kére- mezőgazdasági kárbejelentéssel legalább a felére kiterjedően nem A közbeszerzési kötelezettség megállapításához, a közbeszer- dés teljesítésére való alkalmat-
lemről előreláthatóan az előző lem benyújtásakor, a mezőgazda- rendelkező kultúrák kerülnek kötöttek az adott növénykultúrára zési eljárások szabályos lefolytatásához minden esetben a lanságának megállapításáról,
évekhez hasonlóan 2018. március sági káresemény bekövetkezése- majd megjelenítésre. ezzel össze- jellemző kár ellen biztosítást, úgy közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLiii. törvényt (a további- ajánlatának egyéb okból történt
végéig dönt a területileg illetékes kor és a kárenyhítő juttatás igény- függésben az ügyfél kifizetésének a számított kárenyhítő juttatásnak akban: Kbt.) és végrehajtási rendeleteit kell alkalmazni, ame- érvénytelenné nyilvánításáról,
megyei kormányhivatal, és hatá- lésekor is a használatában volt, szempontjából figyelembe vehe- csak az 50%-ára lesznek jogosul- valamint ezek részletes indoká-
rozatban értesíti a gazdálkodót az – a használatában levő termő- tő üzemi szintjének megállapítá- tak. lyekről a Közbeszerzési Hatóság www.kozbeszerzes.hu hon- ról hozott döntéséről a döntés
elemi kárral érintett kultúráiról. az földön bekövetkezett mezőgaz- a 2017-re érvényes biztosításról lapján is lehet tájékozódni. A közbeszerzési kötelezettség meghozatalát követő munkana-
illetékes szakemberek várakozásai dasági káreseményt a területileg szóló igazolást az igénylő felüle- megállapítása és betartása a jogszabály alapján a támogatást pon, de legkésőbb az ajánlatok
szerint az idei jogos kárenyhítési illetékes kormányhivatalhoz beje- ten kell becsatolni. igénylő, illetve a kedvezményezett feladata. elbírálásáról szóló írásbeli össze-
juttatások száma meghaladja az lentette, a kárenyhítő juttatás iránti kére- gezés megküldésének napján
előző évek 3300-as átlagát, azon- – az érintett növénykultúrában lemben a növénykultúrák tárgyévi a részben vagy egészben uniós alapokból származó támo- ményezettekre nézve, azok csu- értesítse az Irányító Hatóságot.
ban a kárenyhítési alapban ren- 30%-ot meghaladó hozamcsök- és referencia hozamértéke a hiva- európai uniós forrásból megva- gatások felhasználásának rend- pán a közbeszerzési eljárás az ajánlatok elbírálásáról szóló
delkezésre álló 27 milliárd forint kenést okozó elemi kár, valamint a talos referenciaárak és referencia- lósuló, valamint árubeszerzés és jéről szóló 272/2014. (XI. 5.) lefolytatásának szabályszerűsé- írásbeli összegezés megküldését
várhatóan elegendő lesz a kifize- káresemény következtében a hozamok felhasználásával állapít- szolgáltatás megrendelése ese- korm. rendelet (a továbbiakban: gét segítik! követő két munkanapon belül
tésekre. károsodott növénykultúra vonat- ható meg, amelyek értékét a tén az uniós értékhatárt elérő, korm. rendelet) 97. § (5) bekez- a támogatást igénylő a közbe- meg kell küldeni a közbeszerzési
a 2011. évi ClXVIII. törvény kozásában 15%-ot meghaladó kárenyhítési felület megnyitásával építési beruházás esetén az dése alapján a kedvezményezet- szerzési eljárás lefolytatását eljárás során keletkezett összes
teremti meg az érintett gazdálko- hozamérték-csökkenés követke- egy időben jelenteti meg a föld- ötszázmillió forintot elérő értékű tek által lefolytatott közbeszer- saját felelősségére, hatályos dokumentumot és a kbt. 27. §
dók számára, hogy termésveszte- zik be, és ezekről a kormányhiva- művelésügyi minisztérium. Ha közbeszerzési eljárásba az aján- zéseket a Vidékfejlesztési Prog- támogatói okirat nélkül is meg- (1)–(2) bekezdése szerinti közbe-
ségeikre a kárenyhítési alapból tal határozatot állított ki, egy növénykultúrára vonatkozóan latkérő köteles felelős akkredi- ram Irányító Hatósága közbe- kezdheti, azonban az Irányító szerzési szabályzatot az Irányító
támogatást igényeljenek. kérel- – a kárenyhítési hozzájárulást sához is csak ezeket a kultúrákat a termelőnek nem áll rendelke- tált közbeszerzési szaktanács- szerzési utóellenőrzésnek (jogi, Hatóság általi közbeszerzési Hatóság részére.
müket 2017. november 1. és 30. szeptember 15-ig határidőben és összesítik. zésre a referenciaidőszak valame- adót bevonni. a felelős szakta- támogathatósági, elszámolható- utóellenőrzés lefolytatására és a közbeszerzési dokumentu-
között, kizárólag a magyar állam- maradéktalanul megfizette a a kárenyhítő juttatás összege lyik évére saját hozamadat, akkor nácsadó vagy igénybe vett más sági, műszaki) veti alá. támogató tartalmú utóellenőr- mok elektronikus feltöltésére a
kincstár mkr elektronikus kére- kincstár által megadott számla- legfeljebb a hozamérték-csökke- az akI által meghatározott szakértő segítséget nyújt a köz- felhívjuk a figyelmet, hogy az zési jelentés kiadására csak a www.palyazat.gov.hu weboldal
lembenyújtó felületén lehet számra. nés 80 százalékáig terjedhet. hozam adatok használhatóak fel. beszerzési kötelezettséget meg- Irányító Hatóság a közbeszerzési támogatói döntés megszületé- e-ügyintézés menüpontjának
benyújtani. lényeges változás 2017-től, azon igénylők, akik az egységes n BoKRoS KATALiN határozó becsült érték meghatá- utóellenőrzés alá vont beszerzé- sét követően kerül sor. közbeszerzések almenüjén
a gazdálkodó kárenyhítő jutta- hogy a benyújtó felületen csak a kérelemben releváns, teljes üzemi STRATÉGiAi TANÁCSAdó, rozásában, valamint a részekre sek esetén a kedvezményezet- a támogatást igénylő, illetve a keresztül vagy az elektronikus
tásra akkor jogosult, ha kormányhivatalok által igazolt szintű referenciahozam-értéknek MÁTyuS KoRNÉL SzAKÉRTő bontás tilalmának közbeszerzési tek számára a támogatói okira- kedvezményezett kötelessége, Pályázó tájékoztató és kommu-
jogi értelmezésében. a felelős tok mellékleteként előzetes köz- hogy az általa lefolytatott köz- nikációs rendszer felületén van
Fontos figyelni a trágyázásra vonatkozó határidőkre akkreditált közbeszerzési szakta- beszerzési szakértői állásfoglalá- beszerzési eljárás eredményéről, lehetőség (https://eptk.fair.gov.
hu).
eredménytelenségéről, az aján-
sokat bocsát ki, melyek azonban
nácsadók névjegyzéke a közbe-
szerzési Hatóság www.kozbe- nem kötelező erejűek a kedvez- lattevő(k) kizárásáról, a szerző- az Irányító Hatóság az ellenőr-
október 31-től kezdetét veszi az megszegése súlyos szankciót von- tunk ki. ebbe beletartozik a legel- telített, hótakaróval borított tala- szerzes.hu honlapján elérhető. zés eredményétől függően vagy
év azon időszaka, amikor tilos a hat maga után. a vizek mezőgaz- tetett állatok által elhullajtott trá- jokon, és ezekben az esetekben fontos hangsúlyozni, hogy támogató tartalmú utóellenőr-
trágyakijuttatás a nitrátérzékeny dasági eredetű nitrátszennyezés- gya, a szennyvizekkel, szennyvíz- nem engedélyezett az ideiglenes még azon szervezetek – ide zési, vagy utólagos ellenőrzésről
területekre. a tilalom február sel szembeni védelméhez szüksé- iszapokkal, valamint szennyvíz- trágyakazal létesítése, fenntartása értve például az őstermelőket is készült jelentést állít ki, vagy
15-ig tart, amely alól kivétel csak ges cselekvési program részletes iszapkomposzttal kijuttatott sem. amennyiben az állatsűrű- – támogatott beszerzése is köz- szabálytalansági eljárást folytat
az őszi kalászosok február 1-jétől szabályairól, valamint az adatszol- mennyiség is. amennyiben ősszel ségből származóan a kijuttatott beszerzés keretében valósítható le és a megítélése szerint sza-
megengedett fejtrágyázása. gáltatás és nyilvántartás rendjéről nem kerül sor újabb kultúra veté- trágya éves szinten nem haladja meg, amelyek egyébként nem bálytalanság megállapítására
a Nemzeti agrárgazdasági szóló 59/2008. (IV.29.) fVm rende- sére, a könnyen oldódó nitrogént meg a 120 kg/ha nitrogén ható- tartoznának a törvény hatálya okot adó közbeszerzési jogsér-
kamara arra kéri a gazdákat, hogy let határozza meg, hogy szerves tartalmazó trágyát a betakarítás anyag-mennyiséget, úgy a téli alá, azonban beszerzésüket tés esetén jogorvoslati eljárást
minden esetben tartsák szem trágyával a mezőgazdasági terü- után tilos kijuttatni. továbbá fon- legeltetés megengedett. emVa-forrásból legalább negy- kezdeményez.
előtt a szigorú trágyafelhasználást letre évente 170 kg/ha nitrogén tos, hogy a tilalmi határidőn túl is n SzTAHuRA ERzSÉBET venmillió forint összegben köz- a kedvezményezett részére
szabályzó előírásokat, mert azok hatóanyag-mennyiséget juttatha- tilos a trágyázás a fagyott, vízzel SzAKÉRTő vetlenül támogatjuk. ezen sza- támogatás – a támogatásielő-
bály alól kivételt jelent, ha a leg-kifizetés kivételével – csak a
beszerzés képzési vagy kuta- támogató tartalmú utóellenőr-
tás-fejlesztési és innovációs célú zési vagy utólagos ellenőrzésről
támogatásból valósul meg. készült jelentés megléte esetén
a 2014–2020 programozási folyósítható!
időszakban az egyes európai n NAK