Page 4 - NAK_220321
P. 4
04 RENDEZVÉNY 2022. MÁRCIUS | LAP LAP | 2022. MÁRCIUS RENDEZVÉNY 05
A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA
Stratégiai szövetségben alátámasztotta. Míg 2004 és 2010
között a magyar mezőgazdaság
a magyar vidékért kibocsátása 20 százalékkal, az élel-
miszeriparé pedig 16 százalékkal
csökkent, addig 2010 és 2020
között a mezőgazdasági kibocsátás
29, az egy hektárra jutó hozzáadott
Megerősítette szövetségét a kormány, a Nemzeti Agrárgazdasági érték pedig 45 százalékkal emelke-
dett. A mezőgazdaság jövedelme-
Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek zősége 2010 és 2021 között több
mint kétszeresére nőtt, ami az
Szövetsége. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök kulcskér- Európai Unión belül is a legjobb tel-
désnek nevezte, hogy az energia kimaradjon az Oroszországgal jesítmény. A mezőgazdaság gépe-
sítése is nagyot ugrott: a 2010-es
szembeni szankciós politikából, illetve elmondta: a következő évek 40 milliárd forint után 2020-ban
nagy agrárpolitikai feladata lesz a hazai tulajdonú élelmiszeripar már 256 milliárd forintot fordítot-
tak a gazdálkodók új gépek beszer-
megerősítése. zésére. A miniszterelnök fontos
eredményként nevezte meg azt is,
hogy a 2010 előttihez képest az
Jól kell felmérnünk, milyen hatása nagyon fontos Magyarország szá- import 7, míg az ukrán a 8,4 száza- állami tulajdonú földek haszonbér-
lesz a háborúnak Magyarországra, mára, hogy az energia maradjon ki a lékát teszik ki, a behozott termékek lőinek számát a 15-szörösére
benne az agráriumra, például ag - szankciós politikából. Az energia- között nyersanyagokkal, takar- emelték.
rárgazdasági értelemben. Fontos, árak egyébként is emelkednek, ami- mánnyal, műtrágyával. További A vidék népességmegtartó ere-
hogy olyan döntéseket hozzunk, nek hatásaitól a családok és a legki- káros hatása a háborúnak, hogy az jével viszont nem állunk jól –
ami megakadályozza, hogy a sebb vállalkozások védettek, de a emelkedő energiaárak egyéb ter- mondta. A következő időszak nagy
magyarok fizessék meg a háború gazdaság többi szereplőjét ez erő- mékek árába is beépülnek, és a feladata lesz ennek javítása. Ehhez
árát. Mint elmondta, egyeztetett sen sújtja. Ennél is rosszabb azon- forintárfolyam is kedvezőtlenül ala- mind a 173 járásban biztosítani kell
Matolcsy Györggyel, a Magyar ban, ha nincs energia – tette hozzá. kul. mind azokat a civilizációs vívmá-
Nemzeti Bank elnökével, aki meg- Az élelmiszer-gazdaság orosz és nyokat, amelyeket a városok adni
erősítette, hogy a magyar bank- ukrán kapcsolatairól Orbán Viktor Eredményes tudnak: munkalehetőséget, magas
rendszer stabil, a Sberbank csődje elmondta, hogy a teljes agrár- és színvonalú egészségügyi ellátást,
speciális eset volt, ami – ahogy a élelmiszerexportból Oroszország 2, együttműködést jó közoktatást, szabadidős lehető-
miniszterelnök fogalmazott – a Ukrajna pedig 1,8 százalékkal mutatnak a számok ségeket és megfelelő infrastruktú-
leggyengébb láncszemnél követke- részesedik. „Ez sok, de kibírható, az rát, beleértve az internetelérhető-
zett be. A háború lehetséges követ- importunkról viszont már nem A Magosz és a Fidesz együttmű- séget.
kezményeit elemezve Orbán Viktor mondható el ugyanez” – mondta. ködését eredményesnek nevezte a A miniszterelnök véleménye sze- Magyarország nyersanyagban sze- szeripar megteremtése – emelte köszönhetően annak, hogy a kor- élelmiszer-gazdaság, hiszen volt
elmondta, hogy Magyarország nyi- Az orosz behozatal ugyanis a teljes miniszterelnök, aki ezt számokkal is rint túlhaladtuk azt a nézetet, hogy gény ország, hiszen ebben a szere- ki. Ahhoz, hogy a magyar gazdál- mány a korábbi 17,5-ről 80 száza- elegendő élelmiszer – emlékezte-
tott kereskedelmi kapcsolatrend- pében értékelődött fel a föld és a kodók technológiai fejlettségét lékra emelte az uniós források tett.
szert épített ki. víz. Ezért Magyarország a jövő növeljük, tőkeerőssé kell tenni nemzeti kiegészítését – rendelke- A NAK jogalkotás segítésében
Mindenkivel kereskedtünk, nyertese lehet, ha ezt a két nyers- őket, amihez az kell, hogy ezek zésre áll. A korábbi háromszorosát, betöltött szerepére utalva elmond-
örömmel vettük a befektetéseket anyagot jól használjuk ki. képesek legyenek csatlakozni a 9 ezer milliárd forintot lehet a ta, hogy közös siker a földügyek
és mi is szívesen fektettünk be – ez Orbán Viktor három fontos terü- feldolgozó kapacitásokhoz, termé- magyar élelmiszer-gazdaságra köl- rendezése, a termőföld hazai kéz-
most elnehezül, a jelenlegi nem az letet emelt ki, amiben fontos meg- keiket jó áron értékesítve számuk- teni, és „ha ezzel nem tudjuk a ben tartása, a családi gazdaságok,
átjárhatóság, és a kapcsolatépítés őrizni, illetve megteremteni a szu- ra. Ahhoz viszont, hogy ez bekö- magyar mezőgazdaságot moderni- illetve az őstermelők megerősítése
időszaka – fogalmazott, hozzátéve, verenitásunkat. Az első az energia, vetkezzen, meg kell növelni a zálni, akkor semmivel sem” – jelen- és az adórendszer átalakítása.
hogy az egész külkereskedelmi amit említve nyomatékosította, magyar tulajdonú vállalkozások tette ki. Ugyancsak aktív volt az agrárka-
stratégiát hozzá kell igazítani a hogy nem szabad Paks 2-t veszni súlyát a feldolgozóiparban, még- mara, hiszen 2018-ban elsőként
helyzethez. „A szívünk, az eszünk hagyni, mert egyébként az energia pedig legalább 80 százalékra, illet- Közös célok éltetik javasolta a társfinanszírozás 80
és a zsebünk alapján is abban terén nagyon kitett lesz az ország. ve gátat kell szabni a nagyvállalko- százalékra emelését.
vagyunk érdekeltek, hogy minél Emellett a bankrendszer és a zások – amelyek kezében nagy a szövetséget Máig nem vagyunk túl teljesen a
hamarabb béke legyen” – nyomaté- demográfia az a két terület, ahol az élelmiszeripari kapacitások is van- A kormány, az agrárkamara szö- világjárványon, miközben a szom-
kosította. önállóságunkat nem szabad nak – földszerzési igényeinek. vetsége valódi cselekvéseken ala- szédban háború dúl, amelynek
elveszteni. A következő évek agrárpolitikájá- pul és nem a kompromisszumok, következményeit már most érez-
Kulcskérdés nak a feladata, hogy ezt megszer- hanem a közös célok segítik – jelen- zük. Ezen a helyzeten csak erős
az energia A 80 százalékos vezzék, megerősítsék a hazai tulaj- tette ki Győrffy Balázs, a NAK elnö- összefogással lehet úrrá lenni –
donú élelmiszeripari vállalkozáso-
hangsúlyozta beszédében Jakab
ke. Nyomatékosította, hogy a vidék
A miniszterelnök szerint a szank- hazai élelmiszerarány kat, és akkor elérhető lesz, hogy az jövője szempontjából kiemelten István, a Magosz elnöke. Megmoz-
ciók is veszélyt jelentenek a magyar a cél élelmiszer-fogyasztásban is elér- fontos az agrárium, amelynek erő- dult az ország, a gazdák élelmiszer-
gazdaságra. Ez ugyanis más, mint a jük, hogy 80 százalék legyen a hazai sítése azért is fontos, hogy megte- segélyeket ajánlottak és el is vitték
korábbiak voltak, olyan, ami nekünk A következő évek egyik legna- termékek aránya – jelentette ki. remtsük az önellátásunkat. A pan- oda, ahol szükség volt rájuk – emel-
is fájni fog – jelentette ki. Az viszont gyobb kérdése a nemzeti élelmi- Ehhez persze pénz kell, ami pedig – démia idején bizonyított a hazai te ki.