Page 22 - NAKlap 2019. március VII. évf. 3
P. 22
22 2019. március | NAKlap
Növelnék a bioüzemanyagok
bekeverési arányát
idén február 5–6-án, Veszprém- alkalmazását vagy a korszerűtlen
ben tartották 71. találkozójukat a ültetvények átalakítását. Ennek
Visegrádi országok (V4) agrárka- érdekében, elsőként az almapiaci
marái. az ülés első napján részt kérdések kezelésére külön mun-
vettek 31 kelet-közép-európai, kacsoportot hoznak létre a V4-or-
együttesen több mint 6 millió szágok agrárkamarái.
tonna gabonát és repcét feldolgo- az ülésen napirendre került a
zó bioüzemanyag-gyártót tömörí- Közös agrárpolitika (KaP) jövője. a
tő szervezetek vezetői, akik a V4-országok agrárkamaráinak
bioüzemanyagok bekeverési ará- vezetői ismét kinyilvánították,
nyának növelését szorgalmazták. hogy a KaP költségvetését 2020
álláspontjuk szerint ezzel – a klí- után legalább a mai szinten kell
mapolitikai célkitűzésekhez való megőrizni. Egyetértettek abban is,
hozzájáruláson túl – évente több hogy a nagyobb gazdaságoknál
milliárd literrel csökkenthető lenne E10, illetve a 7 térfogatszázalék a V4-országok agrárkamaráinak esetlegesen alkalmazott támoga-
a régió olajszükséglete, a gyártás biodízelt tartalmazó B7 üzemanya- képviselői megvitatták a mező- tásmegvonás (a degresszió és a
során keletkező Gmo-mentes mel- gok legkésőbb ez év végéig törté- gazdasági és élelmiszeripari piac capping) csak az alaptámogatá-
léktermékekkel pedig számottevő- nő bevezetését. az agrárkamarák jelenlegi helyzetét, különös tekin- sokra vonatkozhat, a termeléshez
en mérsékelhető lenne az impor- vezetői támogatásukról biztosítot- tettel az egyes gyümölcsök eseté- kötött támogatásokat nem sza-
tált génmódosított szójától való ták a bioüzemanyag-gyártó szer- ben évről évre visszatérő krízisek- bad érintenie. a termeléshez
függőség. az ágazat szereplői arra vezeteket, mivel a bekeverési arány re. a vezetők szorgalmazták, hogy kötött támogatásokkal kapcsolat-
tettek javaslatot, hogy a V4-orszá- emelése növelheti a térség gazdál- a V4-ek hangolják össze intézke- ban kijelentették, hogy annak
gok agrárkamarái indítványozzák kodóinak versenyképességét, és déseiket a piaci problémák elkerü- jelenlegi, 15 százalékos mértékét
országuk döntéshozóinál a 10 tér- további vidéki munkahelyeket lése céljából, ide értve például a is legalább szinten kell tartani.
fogatszázalék etanolt tartalmazó hozhat létre. kötelező felvásárlási szerződések n NAK
Brüsszelben informálódhattak a régió magyar gazdái
a Kárpát-medencei magyar látogatást tettek a magyar kultú- a csoport másnap meghallgat- jával és feladataival, majd Paulo
Gazdák Egyeztető Fórumát (KEF) ra brüsszeli népszerűsítését ta az Európai Bizottság Brexit Task Gouveia, a copa-cogeca KaP
működtető Nemzeti agrárgazda- végző Balassi intézetben, vala- Force magyar képviselőjének tájé- dossziéfelelőse beszélt a szerve-
sági Kamara (NaK) szervezésé- mint megtekintették az Európai koztatását az angolok kilépési tár- zetről, érdekképviseleti tevékeny-
ben február közepén egy 9 fős Parlament (EP) látogatóközpont- gyalásának helyzetéről, megis- ségéről és az aktuális egyezteté-
Kárpát-medencei gazdaszerve- ját. merkedett a NaK brüsszeli irodá- sekről. a delegáció az EP-ben
zeti delegáció tett látogatást részt vett a mezőgazdasági
Brüsszelben. az erdélyi, vajdasá- Bizottság (com aGri) ülésén,
gi, felvidéki, muravidéki, dráva- majd Erdős Norbert uniós képvi-
szögi, kárpátaljai gazdaszerveze- selő látta őket vendégül, akivel –
ti képviselőkből álló csoportot a kiegészülve sógor csaba és csáky
program során szabó Balázs kül- Pál képviselőkkel – tartalmas
kapcsolati igazgatóhelyettes megbeszélést folytattak a tavaszi
kísérte. a résztvevők találkoztak EP-választásokról, illetve a KaP
az Európai unióhoz rendelt parlamenti elfogadásának várha-
magyar állandó képviselet szak- tó menetéről. a résztvevők ered-
diplomatáival, akiktől az Európai ményesnek ítélték a programot,
Tanácsban folyó tárgyalásokról, amely közelebb vitte őket az
illetve a Közös agrárpolitika európai agrárszektor irányítási és
(KaP) jövője kapcsán elfoglalt érdekérvényesítési folyamatainak
tagállami álláspontokról kaptak megértéséhez.
friss információkat. Ezt követően n NAK