Page 3 - NAKlap_2018_07_08
P. 3
Ha nyár, akkor szakmai gyakorlat NAKlap | 2018. július–augusztus 3
2
2018. július–augusztus | NAKlap
Az AXIÁL Kft. korán felismerte, hogy egyre Tartalomjegyzék
nagyobb figyelmet kell fordítani a mezőgaz- A búzaversenyek
dasági gépész szakemberek utánpótlására,
ezért már évekkel ezelőtt jelentős erőfeszíté- 4. Megyei kamarai borversenyt tartottak Agárdon • eredménye minket igazol
seket tett, hogy jó kapcsolatot alakítson ki Folytatódik a beruházási láz a mezőgazdaságban •
több szakiskolával és egyetemmel. Tette Ügyfélszolgálati szünetet tart a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas megye szántóterületének több mint felén gabo
mindezt azért, hogy a hivatás iránt érdeklő- 5. Névváltoztatás és tisztújítás a kézműves sajtkészítőknél • nát és káposztarepcét termesztenek. Ezek aratása fele
más érzésekkel fejeződött be idén. Az 5,4 tonna hektá
dő diákokat tapasztalathoz, majd karrierhez Jó szőlőtermés várható ronkénti búza és 3,2 tonna hektáronkénti repce ter
segítse, illetve hogy folyamatosan biztosítsa 6. Elindult a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program • més átlagok még elfogadható jövedelmet biztosítanak
azt a magas szintű szakmaiságot, amelyet Négy-öt évente le kell cserélni a búzafajta-szortimentet gazdáinknak, és az országos átlagot is meghaladják,
szerelői és mérnökei képviselnek a magyar de a kiválóan sikerült őszi és tavaszi munkák alapján
ennél jobb, rekordközeli termésekre számítottunk.
mezőgazdaságban. 7. A kiegyensúlyozott piaci viszonyokat támogatja a kamara Szinte minden búza és repcetábla optimális tőszám
Speckner Dominik
8. Több száz tejautomata megmaradását segíti a jogszabály-módosítás mal és fejlettséggel ment a télbe és érte meg a tavaszt.
A ma már AXIÁL Karrier Program- hatalmas logisztikai központ és a nyezetemben sokan helyezkedtek el Bereczki Máté szakiskolában tanu- 10. Elmarasztalta a bíróság, de továbbra is fontosnak tartja Rendkívül ígéretes volt a határ, joggal látszott teljesíthetőnek a 2–4–6 prog
nak nevezett kezdeményezés jelen- nagyon sok gép. A környezet szép hasonló területen, így jött az ötlet, lok. Félévkor kerültem az AXIÁL-hoz, a kiállást az ágazat érdekeiért ramban hirdetett teljesítmény, a 4 t/hektáros repce és a 6 t/hektáros búzater
leg is működik és egész évben várja és igényes, jó itt dolgozni. hogy ezt tanuljam. ahol egyre jobban érdekelnek a més elérése. Április elsejétől május 10ig csapadék nélkül éltük meg a meteoro
a duális képzésben, a kooperatív A diploma megszerzése után Az első évemen túl vagyok, most mezőgazdasági gépek. Így most 12. Ősszel újra NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow • lógiai mérések óta ismert legforróbb „tavaszt”. A repce egy hét alatt elvirágzott,
szakmai gyakorlaton, a nyári gyakor- munkatársként térnék vissza a válla- a kötelező nyári gyakorlatomat töl- már otthon is többször segítek apá- DriDanube – Aszálykockázat a Duna régióban nem volt ideje bőséges oldalhajtás képzésére, a búzakalászok alsó padkáin
laton részt vevő, valamint a diák- lathoz. Számomra az a legfontosabb töm az AXIÁL-nál. Ismerős a hely, nak és élvezem, ha traktorral dol- pedig 4–5 emelet is üresen maradt. A június 8án tomboló vihar megyénk
munka keretében érkező fiatalokat. egy munkahelyen, hogy legyenek hiszen év közben is ide jártam gya- gozhatok. 13. A magyar durumbúzát nemzetközileg ismertté kell tenni búza és repceterületének több mint felén megdöntötte a növényeket, végleg
korlatra. Mindig másik szerelőnek 2017 év vége óta vagyok az AXI- 14. Jobb feltételekkel és kedvezőbb áron juthatnak tartályos gázhoz szertefoszlatva ezáltal a rekordokról dédelgetett álmainkat.
segítettem, megismertem az embe- ÁL-nál, minden héten ide jártam a a kamaratagok • Eredményesek az energiatenderek De nem adjuk fel, újra és újra nekiveselkedünk, mert jól csináltuk! Mert új
reket, megtanultam az alapdolgo- szervizbe. Sok embert megismer- minisztérium van, új miniszter, új célok és új fajták. Mert Nagy István miniszter
kat. Egy-egy gépnek akár már önál- tem, a kollégák mindig válaszolnak, 16. Közepes termés, de jó árak az aratás kezdetén úr a tudást, a termelési színvonalat, a versenyképességet tűzte zászlajára. Mert
lóan is neki mernék állni, az itt szer- törődnek velem, segítenek. Napon- kiváló szakemberként tisztán látja a jelenlegi teljesítményünket, az ország
zett tapasztalattal sok mindent meg ta egy szerelő, egy mentor mellé 18. Gyenge termés várható a népszerű kajsziból • potenciális teljesítőképességét és a versenytársainkat. Innen fogalmazódik
tudok oldani. Én mindegyik márkát vagyok beosztva, vele dolgozom Újrahasznosított vizekben rejlő potenciál meg a termelési színvonalra vonatkozó elérendő cél, a nyugateurópai gazdák
és gépet szívesen szerelem, nincs egész nap. Segítek neki, közben termelési színvonala.
favoritom. A munkahelyi környezet megmutatja, mit hogyan kell csinál- 20. Teendők a jogszerű földhasználat igazolásáról szóló felszólításkor • Őszi búza esetében ez 8–10 t/hektár. Az 5 t/hektáros hazai termelési színvo
is nagyon jó, nem az olajtócsákon ni, milyen sorrendben. Néha önálló- Jegyzőkönyvre tett észrevétellel gyorsítható az ügyintézési idő nalunknál ez rendkívül ambiciózus célkitűzés. Sok gazdatársunk fejcsóválását
lépked az ember, mindig rend van, an is dolgozhatok, attól függően, 21. Vidékfejlesztési Program aktualitások váltja ki. Amikor 5 évvel ezelőtt először beszéltünk Vas megyében a 8–10 ton
sőt ezt meg is követelik. hogy korábban csináltam-e már nás termésről, nem nagyon vettek komolyan bennünket. Napjainkban azon
Úgy gondolom, hogy a gépészet hasonlót. Nagyon jó érzés, ha meg 22. Útmutató készül a vadkár felmérésére ban minden fajtakísérlet, minden búzaverseny eredménye minket igazol!
nem hóbort, szerintem öt év múlva tudom csinálni a feladatot. Miniszter úr helyesen fogalmazott, mert meg lehet csinálni, mert meg kell csi
is ezzel foglalkozom. A későbbiek- Nagyon tetszik a telephely, a válla- 23. A PRRS-programban eddig elért eredmények elvitathatatlanok nálni! Ahhoz, hogy a magyar termőföld a magyar gazdák kezében maradjon,
ben én is szívesen folytatnám a lat. Azt szeretném, ha a későbbiek- 24. Újra aktuális a tápanyag-gazdálkodási terv készítése • meg kell csinálni! Viszont nincs alku: ezekhez a teljesítményekhez a legjobb
munkát az AXIÁL-nál, mert igényes ben is itt dolgozhatnék a szervizben. Tízéves a Magyar Kukorica Klub és a NAK együttműködése gépekre, vegyszerekre, műtrágyákra és természetesen a legjobb fajtákra van
Somogyi Ákos és színvonalas a vállalat.” Igyekszem, hogy jó benyomást szükségünk. A legjobb fajták megismeréséhez pedig fajtakísérletre van szük
n n n tegyek. Voltam már más cégnél is 25. Új kihívások vidéken – hagyományok és átalakuló mezőgazdaság ség. Ezért állítunk be minden évben Söpte–Vassurány térségben olyan kísérle
Somogyi Ákos, szervizmérnök kihívások. Szeretnék tanulni, fejlőd- Nagy Imre Tibor, szervizszerelő gyakorlaton, de itt jobban tetszenek teket, ahol a világ vezető legújabb és legjobb fajtái szerepelnek. Egy közös igé
gyakornok: „A kecskeméti egyete- ni, és úgy látom, erre az AXIÁL Kft.- gyakornok: „16 éves vagyok és a a körülmények. (x) 26. Szakmakóstoló: pályaorientációs hetet tartott a kamara • nyünk van: minden minőségi kategóriában a legjobbat keressük, mely leg
men most fejeztem be a második nél lesz lehetőségem. Igazából ez Földforgatók 2018–2021 iskolakert program alább 4–5 évig az élvonalban tartja a gazdálkodót. Jellemzően 4–5 év után
évemet. Ez az első szakmai gyakorla- motivál. 28. Amíg van kereslet, mindig lesz kínálat is! • újra váltani kell az akkor legújabb és legjobb fajtára. Mert a versenyképesség
tom. Ez idő alatt az AXIÁL Kft. összes Szeretném megszerezni az alap- Ismét a Free From&Functional Food kiállításon jártak tagjaink nem állapot, hanem folyamat, amely a gazdákat és a nemesítőket egyaránt
üzletágát végiglátogatom. Eddig diplomát – jelenleg általános gépé- motiválja, akik pedig ösztönzést kapnak a mind újabb kihívások – mint digita
csak pozitív élményekkel gazdagod- szetet tanulok –, utána dolgozni aka- 29. A közös agrárpolitika szinten tartásával biztosítható az agrárium lizáció, klímaváltozás, precíziós nemesítés – által.
tam, a munkatársak segítőkészek, rok. Ugyanakkor szívesen folytatnám fejlődése Gazdáink érdekében az a feladatunk, hogy ambiciózus célokat jelöljünk ki,
bátran kérdezhetek. a tanulmányaimat is, de még nem és mindent elkövessünk azok megvalósításáért.
Mindig is érdekelt a gépészet, tudom, hogy mesterképzésre men- 30. „Három tenger régió agrárkamaráinak találkozója” • Pusztavámi Márton
mindig is szereltem otthon. Papám jek-e inkább vagy más kapcsolódó, Még jobban megéri BirtOKOS Mobil előfizetőnek lenni Vas megyei elnök
gépésztechnikus volt. Úgy gondol- műszaki területet válasszak.” Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
tam, hogy mérnöki diplomával job- n n n
ban el lehet helyezkedni. Szeretem Speckner Dominik, szervizszerelő 189708
ezt a hivatást és képes vagyok elsa- gyakornok: „20 éves vagyok, a bajai NAklAp, A Nemzeti AgrárgAzdAsági kAmArA lApjA – Vi. évfolyam, 7–8. szám
játítani a szükséges tudást. Bereczki Máté szakiskolába járok és Alapító: Nemzeti agrárgazdasági Kamara, győrffy Balázs elnök Cím: 1119 Budapest, Fehérvári út 89–95.
zöld szám: +36 80 900 365 e-mail: ugyfelszolgalat@nak.hu portál: www.nak.hu kiadó: maraton lapcsoport – multivízió Kiadói Kft.
Többször voltam az AXIÁL bajai jelenleg a mezőgazdasági gépszere- Felelős kiadó: Heffler györgy és Vida-Varga andrea ügyvezető igazgatók Főszerkesztő: Dénes zoltán Főmunkatárs: andó Patrik
telephelyén diákmunkán, akkor az lő technikusi képzést csinálom. Min- lapmenedzser: tremmer tamás +36 20 534 7137 Fotók: gyulai tóth zoltán, shutterstock.com
Alkatrészüzletágnál tevékenyked- dig is érdekelt a gépészet, mivel sze- szerkesztőség és hirdetésfelvétel: 8200 Veszprém, Házgyári út 12., E-mail: naklap@maraton.hu issN 2064-308X
tem. Lenyűgözött a sok alkatrész, a relők vannak a családban, és a kör- Nagy Imre Tibor a hirdetések és egyéb reklámkiadványok tartalmáért a kiadó felelősséget nem vállal.