Page 22 - NAKlap_2017_09
P. 22
22 2017. szeptember | NAKlap Csarnokot reális áron 23
NAKlap | 2017. szeptember
Formálódik az öntözésfejlesztési ACellspanszendvicspanel
stratégia a kamara bevonásával mindenremegoldás
Adrágakülföldi termékek minőségi alterna-
A Belügyminisztérium (BM) öntözésfejlesz- zük kialakítani, lehatárolva a pontos kerülnek kijelölésre azok a pilot- tívájaként kínál hazai jó minőségű acélszer-
tési stratégia megalkotását tervezi a NAK fejlesztési irányokat. éppen ezért a projektek, amelyeknél elsőként kezeteket és szendvicspaneleket aCellspan
bevonásával együttműködve a második körös vízigényfelmérés az indulhat meg az állami támoga- Épületelem Gyártó és Forgalmazó Kft. Erőfe-
Földművelésügyi Minisztériummal (FM), az öntözőrendszerek hatóterületét tás melletti termelői beruházás, szítéseiket a piacisértékelte: 2016-ban be-
Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF), érinti. valamint a meglévő állami és kerültek akiváló fogyasztói márkákat tömörítő
a felmérés a falugazdászok közre-
közületi csatornák felújítása és
valamint az Agrárgazdasági Kutató működésével valósul majd meg, fejlesztése. „klubba”, elnyerték aSuperbrands díjat.
intézettel (AKi). akik megkeresik az öntözőrendsze- azon termelők véleményére és
rek hatóterületén gazdálkodást válaszaira is kíváncsiak vagyunk, Adrága külföldi szendvicspanel Az acélszerkezetescsarnokok ma
a stratégia célja a termelés és a leg is zajlanak az aKI-val és az végző termelőket és velük közösen akik az öntözőrendszerek hatóterü- helyett minőségi, hazai alternatívát már atermelés elengedhetetlen ré-
minőség stabilizálása és növelése, a oVf-fel. töltik ki az erre a célra készült kérdő- letén kívül esnek, azonban őket a kínálni–ezzel anem titkolt céllal ala- szei bizonyos iparágakban. Ám az
mezőgazdaság és az élelmiszeripar az első országos vízigényfelmé- ívet az aKI és az oVf által kialakított harmadik körös öntözési vízigény- pítottameg Bánházi Barnabás 2004- acéllalvaló munka (példáulhegesz-
tés, vágás)valódi szakértelmet kíván!
ben aCellspan ÉpületelemGyártóés
mint létfontosságú rendszerelem résből (2014) kiderült, hogy a jelen- szoftveres alkalmazás segítségével. felméréssel szeretnénk megszólíta- Forgalmazó Kft.-t.Atársaságlétre- Az ügyvezető igazgató jelezte,a csa-
biztonságba helyezése a klímavál- legi öntözött területeink négyszere- a kérdőív a jelenlegi helyzetre ni. ez a felmérés elsősorban a jöttenem minden előzménynélküli. patuk évtizedestapasztalata agaran-
tozás hatásaira reagálva, valamint a sére lenne öntözési igény. az öntö- (öntöz-e vagy sem a termelő), középtávú tározóépítési program- Bánházi Barnabás több minttíz évet cia munkáikminőségére. ACellspan Kft. mindenre tudmegoldást. Legyen szókönnyűszer-
felszíni vizek hazánkban történő zésfejlesztés egyik gátja azonban, annak okaira, valamint a jövőbeni hoz kapcsolódik majd. töltött el aszakmában egy jónevű, Aszendvicspanelekalkalmazása kezetes csarnokról,…
tartása a minél nagyobb arányú fel- hogy az esetek többségében hiány- tervekre kérdez rá oly módon, hogy az öntözésfejlesztési stratégiá- nemzetközilegisismert,külföldi tu- gyors,olcsó,környezetbarát és rezsi- panel/trapézlemez,azösszeszere- A Cellspan Kft.erőfeszítéseit, piaci
használás végett. zik a vízkivételi lehetőség. ezúttal az a kitöltés eredményeként parcella- ban hazánk termőterületeit a vízzel lajdonú és székhelyűcég alkalmazá- kímélő megoldás, ezértterjedhetett léshezszükség vankiegészítőkreis. megbízhatóságátjól mutatja, hogy
a stratégia részeként a kamara öntözésfejlesztési stratégiához szinten láthatóvá váljon, hol van elláthatóság és termeszthetőségi sában. Az itt szerzett tapasztalatok el olyan gyorsan acsarnok-ésrak- Ezek gyártásában úgyszinténotthon 2016-ban bekerültek akiváló fo-
vállalta, hogy 2014 után az öntö- készülő vízigényfelmérést alapvető- igény az öntözésre és hol nincs. a szempontok alapján öntözhetőségi adták azt amagabiztosságot, szak- tárépítés területén.Cégük kínálatá- vannak,legyen szóaspeciális csa- gyasztói márkákattömörítő„klubba”,
zésfejlesztés megvalósítása szem- en az öntözéses gazdálkodás lehet- falugazdászok egy hozzájáruló nyi- övezetekbe kívánjuk sorolni, úgy- maimuníciót, amellyelbátran bele- ban akülföldi és abelföldi gyártók varoktól az élhajlított elemekenáta elnyerték aSuperbrands díjat!
pontjából reális területeken újra séges területeihez (ahol van víz, latkozatot is kérnek a termelőktől, mint öntözhető, kis beavatkozással vágott az önálló vállalkozásba. termékei mellett asaját gyártású hatméteres hosszú szegőkig. Ha olyan megbízhatógenerálki-
felméri a vízigényeket. erre a kedvezőek a természeti adottságok, amely alapján a termelő adatai és öntözhetővé tehető, nagy beavat- Az induláskorfőkéntalvállalko- szendvicspanelek is megtalálhatóak. Avállalkozás számoskönnyű- vitelezőrevan szüksége, amelyikkel
második körös igényfelmérésre termesztenek intenzív kultúrákat), a parcelláinak elhelyezkedése felhasz- kozással öntözhető területek, vala- zókkaldolgozócég máraközel 20 Akiváló jellemzőknekköszönhető- szerkezetesberuházás kivitelezője- csarnokaköltséghatékonyan, idő-
en mindszélesebbkörben terjed el
saját, állandó alkalmazottal ren-
ként óriási tapasztalatra tett szert,
veszteség nélkül,gyorsan, vitákés
2017 szeptember–októberében vízgyűjtő rendszerekben rendelke- nálhatóak lesznek a stratégiához. mint, ahol a feltételek nem adottak, delkezikésnéhánymegbízható, aszendvicspanelből készült épü- alegegyszerűbbnyitott tárolóktól feszültségeknélkülkészül el,akkor
kerülhet sor. a stratégia megalko- zésre álló vízkészletekhez és a tény- a kérdőív eredményei alapján, így (környezetvédelmi, természet- kipróbált alvállalkozóval együttmű- letek alkalmazása. Alegfontosabb egészenahűtőházak építéséig.A az ön számára aCellspanKft.a valós
tásának műhelymunkálatai jelen- leges öntözési igényekhez tervez- a termelői bevallások nyomán védelmi, jelenleg fennálló arányta- ködve igyekszikkielégíteni ameg- tulajdonságok: kiváló hőszigetelési Cellspan Kft. referenciái között raktá- megoldás. (X)
lanul nagy költség miatt) jelenleg növekedettvevőigényeket. Ma már képesség,csekélyönsúly,pontosan rak, műhelyek, hűtőházak,ipari épü-
nem öntözhető területek. az öveze- jóval összetettebba célkitűzésük, illeszkedő fugakialakítás,azonna- letek(terményszárító, gyártócsarnok,
tek tulajdonságaihoz illeszkedően közölteBánházi Barnabás.Aköny- li szerelhetőség,higiénikus felület, szerviz,áruház,autómosó)kivitelezé-
fejlesztési irányok, intézkedési ter- nyűszerkezetesépületek generál- gyors és biztonságosszerelhetőség, se egyarántmegtalálhatóak.
vek kerülnek meghatározásra, kivitelezésével szeretnék segíteni hosszú élettartam.ACellspan po- Magyarországon 2004-ben indult
amelyek mind rövid, mind hosszú aberuházókat céljaikelérésében, lisztirolhab-töltésű szendvicspaneljei anemzetközi Superbrands program,
távon megoldást kínálnak az adott azzal,hogy megbízhatópartner- ÉMIminősítésselrendelkeznek.Acég amely máranemcsak amarketing és
övezetben szükséges beavatkozá- kéntgyorsan –akár8hét alatt –és ingyenes burkolattervezéssel áll ve- kommunikációsszakma igazodási
vőirendelkezésére.
sokra. költséghatékonyan, reális áron épí- Akönnyűszerkezetes csarnoképí- pontjává vált, hanem aszélesnagy- …netán fedett tárolóról…
tik felanövekedéshezszükséges
közönség számáraisismertvédjegy.
a stratégia továbbá megoldási létesítményüket,legyen az raktár, téslegsokoldalúbban felhasználható
javaslatokat fogalmaz meg az öntö- csarnok,műhely, hűtőház, avagy elemeatrapézlemez,ami egy rend-
zésfejlesztés jelenlegi kihívásaira: sportcélú létesítmény. kívülellenálló, bevonattal ellátott
többek között a termelői együttmű- ACellspan Kft. fő tevékenységi horganyzottacéllemez. Felhaszná-
ködések hiányára, a felszíni vizek köreagenerálkivitelezés,deacélszer- lási lehetőségei változatosak,meg-
közvetlen termelői elérhetőségé- kezetek, trapézlemezek gyártásában, találhatjukegyszerű kerítésként, de
nek nehézségeire, a mezőgazdasá- szendvicspanel forgalmazásában, közbenső födémekbenvégleges te-
gi területek elaprózott tulajdonosi szállításában is állnak rendelkezésre. herhordófödémlemezkéntvagymo-
szerkezetére, az infrastruktúra hely- Atársaság szolgáltatásamagában nolitvasbeton födém bennmaradó
zetére (felszíni vízrendezési művek foglalja aprojektek megtervezését, zsaluzataként is.ACellspanKft.en-
üzemeltetési problémái), végül, de azelemeklegyártásátésaszereléstis. nek gyártásábanisnagy tapasztala-
nem utolsósorban a vízjogi engedé- Mindig az igényeknek megfelelően a tokratettszert az elmúlt évtizedben.
lyezési rendszer összetettségére. legkorszerűbb ésleggazdaságosabb Az épület megépítéséheznem
megoldást kínálják vevőiknek. elég az acélszerkezet és aszendvics- …vagy akár zöldség-gyümölcstárolóról,hűtőcsarnokról.
n TAsNádi gABRieLLA
VízGAzDálKoDásI szAKÉrTő Cellspan Épületelem GyártóésForgalmazóKft.• 4233 Balkány, Kállói u. 95. • Telefon/fax: 36-42/400-509 •E-mail: level@cellspan.hu