Page 18 - NAKlap 2021. február IX. évf. 3
P. 18
18 TÁJÉKOZTATÁSI SZOLGÁLTATÁS 2021. MÁRCIUS | LAP LAP | 2021. MÁRCIUS TÁJÉKOZTATÁSI SZOLGÁLTATÁS 19
A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA A NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA LAPJA
Lesz-e megállapodás a KAP reformról Úton az egységes európai
a portugál elnökség alatt? tudástár kialakításához
Az Európai Unió Tanácsának (Tanács) soros elnökségét 2021. június dokumentum három tengelyt tar-
30-ig betöltő Portugália optimistán tekint a tavaszi időszakra, talmaz majd, amelyek az ökológiai Márciusban ér véget a
termékek fogyasztásának növelé-
mivel tervei szerint akár májusra megszülethet a KAP reformcso- sére, a biotermékek előállításának tizenhét nemzetközi
magot érintő politikai megállapodás. Ezzel szemben az Európai ösztönzésére, valamint az ökológiai partner, köztük a NAK
ágazat környezetvédelemhez törté-
Parlament (EP) és az Európai Bizottság (Bizottság) kevésbé látja nő általános hozzájárulására irá- bevonásával megva-
derűsen a helyzetet. nyulnak. Az eddig elkészült tervezet lósuló H2020-as
egyelőre nem tartalmaz konkrét
alintézkedéseket, célokat vagy EURAKNOS projekt,
Több EP-képviselő is nehezmé- Tanácstól, hogy megállapodjon az 2295 módosító javaslatot nyújtot- határidőket, tekintettel arra, hogy a amelynek célja a
nyezte, hogy a Tanács olyannyira EP-vel a KAP-reform nyitott kérdé- tak be az EP környezetvédelmi KAP-reformot érintő tárgyalások
nem hajlandó elmozdulni az állás- seiről. Fontos azonban megjegyez- (COMENVI) és mezőgazdasági még jelenleg is zajlanak. tematikus hálózatok
pontjától, hogy ezáltal hátráltatja a ni, hogy a tanácsi álláspontot illető- (COMAGRI) szakbizottságában. A Kérdés tehát, hogy a trilógus tár-
trilógus tárgyalások előrehaladá- en számos fajsúlyos kérdést egye- beérkezett parlamenti módosítók gyalások során melyik oldal miként módszertanának fej-
sát. A képviselők szerint, ha tovább- lőre még nem tárgyaltak újra, töb- nagy száma miatt a közös szakbi- tudja érvényesíteni az érdekeit és lesztése és egy online
ra is ennyire rugalmatlan hozzáál- bek között az aktív gazda fogalmát, zottsági szavazást júniusra halasz- ez mennyiben mozdítja előre vagy
lást tanúsítanak, akkor nem sok a redisztribúcióra, degresszivitásra tották, ami azt jelenti, hogy a stra- éppen hátráltatja majd az egyezte- tudástár alapjainak
esély van arra, hogy 2021. első felé- és cappingre vonatkozó szabályo- tégia majd csak ezt követően fog a téseket. Ezzel párhuzamosan pedig megteremtése.
ben egyezségre jussanak. A három- kat, illetve továbbra sem tisztázott plenáris ülés napirendjére kerülni. azt is érdemes figyelemmel kísérni,
oldalú egyeztetések kapcsán a az agro-ökológiai alapprogramra A zöld célkitűzések tekintetében hogy milyen befolyással bírnak a
Bizottság is kétségeit fejezte ki a (öko-rendszerek) fordítandó forrá- mind a Termőföldtől az Asztalig, Bizottság Zöld Megállapodásban Ezzel azonban az a fejlesztés,
tekintetben, hogy sikerül-e megál- amelynek végső célja, hogy az támogatással, ellenőrzött, jól ködési projektek, amelyek célja vány napokon belül magyarul is
lapodni a portugál elnökség alatt, agrárium szereplőihez minél egy- tematizált, könnyen kereshető kimondottan az, hogy a gyakorlati megjelenik és elérhető lesz a pro-
mivel a trilógusok előrehaladását szerűbben, az online tér adta lehe- adattartalommal, problémameg- és tudományos szakemberek jekt honlapján (https://euraknos.
mérsékeltnek ítélte meg. tőségeket kihasználva eljussanak a beszélésre alkalmas chat funkció- összefogásában, szakterület- eu) vagy a NAK honlap nemzetközi
A portugál agrárminiszter, Maria legfrissebb gyakorlatorientált val. A „FarmBook” platform fejlesz- specifikusan összegyűjtsék és projektek aloldalán.
do Céu Antunes március 1-jén meg- tudományos eredmények és jó gya- tését nyomon lehet követni a pro- közérthető módon megosszák a A tematikus hálózatok szakterü-
jelent közleményében azonban korlatok, még korántsem fejező- jekt oldalán https://h2020eureka. már létező, gyakorlatorientált lettől, résztvevőktől függően
döntő jelentőségűnek nevezte ezt a dött be. A megkezdett munka, kibő- eu/ vagy a NAK honlap nemzetközi tudományos eredményeket és jó nagyon sokfélék lehetnek. Az útmu-
hónapot és bizakodását fejezte ki vített partnerségben, immáron 21 projektekről szóló aloldalán. gyakorlatokat. tató bevált jó gyakorlatokkal alátá-
arra vonatkozóan, hogy a lelassult nemzetközi taggal és 48 támogató Az EURAKNOS projektben vizs- A tematikus hálózatok tudás- masztva mutatja be, hogy miként
tárgyalási folyamatoknak sikerül új szervezettel, a 2020-ban indult gált 34 tematikus hálózat többsége megosztási projektek, az agrártu- lehet egy többszereplős projektet
lendületet adni. Az Egységes Közös EUREKA projektben folytatódik működtet valamilyen adattárat. A dásátadási és innovációs rendszer, sikeresen facilitálni, ehhez milyen
Piacszervezésről szóló rendelet- azzal a céllal, hogy az idei év végére központosított európai tudástár ismert nevén AKIS-rendszer egyik eszközök állnak rendelkezésre. A
módosítás kapcsán március 3-át megszülethessen a felhasználóba- jelentősége a könnyebb fenntart- fontos eszközének tekinthető. Az kiadvány azok számára is érdekes
követően 24-én ülésezik majd a rát online agrártudástár, a „Farm- hatóságban rejlik, egy ilyen rend- AKIS-rendszer központi koordiná- lehet, akik más többszereplős pro-
Tanács, az EP és a Bizottság. A KAP Book”. szer jól integrálható más rendsze- ciójának megerősítésével párhuza- jektben érintettek, hiszen sok jól
Stratégiai Terv rendeletet illetően A „FarmBook” első, a korábbi rekkel és könnyebb ilyen keretek mosan, a hatékonyság érdekében használható projektmenedzsment
március 11-én és 29-én folytatnak igényfelmérésekre épülő tesztver- között az információk naprakészen igény mutatkozik arra, hogy ezek a és közösségfejlesztési eszköz is
háromoldalú egyeztetéseket, míg a ziója a nyárra készül el, a tesztelés- tartása, az igény szerinti továbbfej- tematikus hálózatok jól szervezet- bemutatásra kerül.
Horizontális rendelet vonatkozásá- ben ugyanúgy, mint a tavaly szep- lesztés. ten és az egymást jól kiegészítő Az EURAKNOS projekt eredmé-
ban március 25-én ülnek majd a temberi igényfelmérésben, nagy- A tematikus hálózatok (angolul résztvevőkben rejlő lehetőségeket nyeiről és az eredmények továbbvi-
tárgyalóasztalhoz. ban számítunk a kamarai tagok thematic networks, röviden TN) az maximálisan kihasználva működje- telének lehetőségeiről a 2021. már-
A portugál elnökség ezeken kívül sok kötelező minimumszintje. mind a Biodiverzitás Stratégiában foglalt célkitűzései, amelyek a közreműködésére. A prototípus ki európai agrárinnovációs partner- nek. Ennek fényében született meg cius 22-re tervezett szakmai talál-
március 26-ára tervez egy ún. szu- Mindeközben az Európai Parla- szerepel egy ún. ökológiai cselekvési folyamatosan megjelenő stratégi- fogja szolgálni az előzetesen fel- ségi együttműködés, ismert az EURAKNOS projekt fő eredmé- kozó alkalmával részletesebben
pertrilógust, amelyhez a március ment elkezdte tárgyalni a Termő- terv kidolgozása, amelyet az Európai ákban és akciótervekben öltenek mért felhasználói igényeket. Köny- nevén EIP-AGRI keretében meg- nyeként a tematikus hálózatok tájékozódhat. (A rendezvény meg-
22–23-ai Mezőgazdasági Tanácson földtől az Asztalig Stratégiában Bizottság március 24-én szándéko- egyre konkrétabb formát. nyen kezelhető, telefonról is elérhe- valósuló többszereplős (angolul működési útmutatója, a „Felfedezői hívója a NAK kommunikációs felüle-
szeretne felhatalmazást kérni a foglaltakat is, amelyre összesen zik bemutatni. A tervek szerint a HORVÁTH DÓRA/NAK tő online felület lesz, fordítási multiactor, vagyis MA) együttmű- Kézikönyv” (Explorer Guide). A kiad- tein lesz majd elérhető.)